A lány ifi sportolók nagyobb eséllyel hajszolják túl magukat, mint a fiúk

Egyre gyakrabban fordulnak elő a fiatal sportolók körében túlterhelésből fakadó sérülések, és egy kutatás szerint a lányok érintettebbek a problémában, mint fiú kortársaik.

A pubertás kulcsfontosságú időszak a csontok fejlődése, az izomerő és az ízületek rugalmassága szempontjából, így érthető, hogy ebben a korban a legnagyobb a túlterhelés okozta sportsérülések veszélye. A tanulmány szerint azonban a menstruáció és a táplálkozás közötti összefüggések miatt a nőknél nagyobb a kockázat.

Dr. Derek Ochiai sportorvosi sebész elmondása szerint az, hogy egyre emelkedik a túlterheléses sérülések száma a középiskolás sportolók körében, többek között annak tudható be, hogy a gyerekek egyre fiatalabb életkorban szakosodnak egyetlen sportágra.

„Ha ugyanabban a sportban ugyanazt a feladatot látod el újra és újra, könnyen túlterheled az adott ízületet” – magyarázta.

Elmondása szerint sok ismétlésből fakadó sérülést lát fociban, gimnasztikában és balettben is. A tanulmány kiemelte, hogy a három (ebből a szempontból) legveszélyesebb sport a női futás, gyeplabda és a lacrosse, a kutatás eredményei alapján. A fiúk elsősorban úszás közben terhelhetik túl magukat. A leggyakoribb érintett testrész a lábszár, a térd és a váll.

Az egyik megelőzési stratégia tehát az, ha változatossá tesszük a fizikai tevékenységeinket, hogy a terhelést több izomcsoportra is ízületre és eloszlassuk, ahelyett, hogy egyetlen sportágban törekszünk a kiválóságra.

„A keresztedzések híve vagyok” – tette hozzá az orvos. „Minden sport között vannak összefüggések, és sok fiatal, aki jó egyben, jó másban is, mert mindig van némi átfedés, még ha nem is ugyanazok a készségek kellenek.”

Ha azonban gyermeked ragaszkodik egy sportághoz, például a jégkoronghoz, akkor az a legjobb, amit tehetsz, hogy gondoskodsz róla, hogy eleget pihenjen és legyen ideje regenerálódni. Arról, hogy hogyan tudod elősegíteni a gyors felépülését megfelelő táplálkozással, itt írunk!

Minél többet tudunk meg a túlterheléses sérülésekről, annál inkább látjuk, mennyire fontos megtanítani a fiatal sportolóknak, hogyan kerüljék el őket. Ha túl gyakran, túl sokat akarnak, könnyen lesérülhetnek, amivel pont az ellenkezőjét érik el: hosszabb ideig távol kell maradniuk szeretett sportáguktól.

Természetesen az edzők vezetik a bemelegítést és a levezetést, azonban szülőként is fontos tudatosítani gyermekünkben, hogy nem szabad félvállról venni ezeket a feladatokat! Emellett a megfelelő felszerelés és a tápanyagdús étrend is segít megelőzni a bajt.

Forrás: activekids.com