Mire számítsak?

AKTÍV START

Az első életkori lépcső, amely kislányoknál és kisfiúknál is egyaránt 0-6 évig tart.

 

A fizikailag aktív életmód, a sportmozgások végzése az idegrendszer fejlődésében játszanak nagy szerepet. A mozgás egyben örömforrás is, a szabad energiák levezetésében fontos tényező. A szociális szféra is kezd fejlődni, a mások akaratának elfogadását, illetve a saját akaratuk érvényre juttatását ekkor kell megtanulni. Fontos az ösztönzés, hogy a feladatok végrehajtása örömforrás legyen, amit nem szeretne elvégezni a gyerek, azt nem szabad erőltetni.

 

FUNdamentals

Alapok lerakása – Lányok 6-8 év között, Fiúk 6-9 év között

 

A motoros képességek kialakulásának legfontosabb életkori szakasza. Amit a sportoló ebben az életkorban nem tanult meg, azt a későbbiek során nagyon nehezen – vagy egyáltalán nem – fogja tudni bepótolni. Minél sokoldalúbb, ingergazdagabb a fizikai aktivitás, annál jobban fejlődik a gyerekek összes képessége. Itt nagyon fontos, hogy a gyerekek játéka ne legyen irányítva az edzők által, éljék át felelősség nélkül a hibáik hatását a játékon belül. Szintén nagyon fontos, hogy semmilyen elvárás ne legyen az eredménnyel kapcsolatban, hiszen az eredménykényszer hatására csak a sikeres mozgásformákat használja, a többit hanyagolja, nem gyakorolja be, azaz saját kiteljesedését gátolja a későbbiekben.

 

Learn to Train

Edzés tanulása – Lányok 8-11 év, Fiúk 9-12 év

 

Ez az életkori szakasz a legfontosabb a sport-specifikus képességek- készségek kialakításának szempontjából. Ebben a periódusban fejleszthetőek a legjobban a képességek, és ekkor alakul ki stabilan a finom motoros koordináció, válik harmonikussá és gazdaságossá a sportoló mozgása. Szintén fontos feladat a fiatalok számára is láthatóvá tenni saját fejlődésük folyamatát (tesztelés, videó analízis). A technikai elemek tökéletes végrehajtásai, az új trükkök begyakorlása örömet okoz számukra. A fejlesztés áll a középpontban, ekkor válik lehetővé az összes előzőleg megtanult mozgásminta finomítása, az agy ekkorra már eléri a felnőttkori méretét és bonyolultságát, emiatt sokkal könnyebbé válik a jó technikai végrehajtás elvégzése, készséggé-, rutinná válása. Itt az idő, amikor meg kell tanulniuk a bemelegítés és levezetés gyakorlatait, ki kell alakulnia bennük a saját testük optimális fejlesztésével kapcsolatos igénynek. Ekkor szoknak hozzá az edzés formai és tartalmi követelményeihez

 

Train to Train

Edzeni a megedződésért – Lányok 11-15 év, Fiúk 12-16 év

 

A legnagyobb változások időszaka. Itt válik igazán fontossá, hogy a sportolók ismerjék saját fejlődési ütemüket, ne váljanak türelmetlenné saját magukkal szemben, illetve ne teljenek el túlfokozott önbizalommal sem a teljesítményváltozásukkal kapcsolatban. Ebben az életkori szakaszban hatalmas változások vannak a növekedésben, nem ritka 30-40 cm-es növekedés egy évben. A fiatal sportolókat egyre jobban hozzá kell szoktatni a versenyzés igazi körülményeihez, az edzés és versenyzés százalékos megoszlása 60 % edzés (lehet persze ebben játékszerű feladat), és 40 % hagyományos értelembe vett versenyzés. Ekkor sem fontos még az eredmény, nem szabad túl nagy terhet tenni a fiatal sportolók vállára, a teljesítményüket inkább a saját korábbi teljesítményükhöz kell mérni. Túl sok versenyzés vagy mérkőzés sok időt vesz el az értékes edzésidőből, míg a kevés versenyzés nem teszi lehetővé a technikai és taktikai képességek-készségek versenyviszonyokhoz adaptálását. A fő hangsúly tehát ebben az életkorban is a tanulási folyamaton van, nem az eredményen.

 

Train to Compete

Edzeni a versenyzésre – Lányok 15-21 év, Fiúk 16-23 év

 

Ebben az életkori szakaszban a sportolók fizikális, mentális, érzelmi és értelmi kapacitásait is maximalizálni kell a jó teljesítmény érdekében. További kiemelt feladat megtanítani a sportolókat megfelelően kezelni az elitsport olyan nehézségeit, mint az utazás, a média, a nézők és az egyre jobban felkészült versenytársak. A győzelem egyre fontosabb, meg kell tanulni a győzelem és a vereség elviselését is. Ekkorra általában már csak a választott sportágban edzenek, versenyeznek a sportolók. Itt alakul ki a leginkább adekvát poszt, versenyszám a képességek tükrében, ahol a legjobb teljesítményt lesznek képesek nyújtani a sportolók.

 

Train to Win

Edzeni a győzelemért – Lányok 18+ év, Fiúk 19+ év

 

Az utolsó állomás a fiatal sportoló karrierjében, amely már egyben a felnőtt korosztályba lépést is jelenti. Itt már csak és kizárólag az eredmény számít, azaz a verseny, a mérkőzés napján mutatott teljesítmény. Amennyiben megfelelően végigcsinálta a korábban leírt életszakaszokhoz rendelt feladatokat, akkor mostanra a genetikai hozomány, azaz az örökölt tehetség kibontakozásának lehetünk szemtanúi.

 

(források: http://www.pingvinekhoki.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=76&Itemid=70, http://www.utanpotlassport.hu/2011/02/06/a-jegkorong-tortenete-szabalyai/, http://www.icehockey.hu/oldalak/mjsz/toertenelem2)