GYIK

Nem túl veszélyes sport a gyerekeknek a hoki?

Nem. A gyerekek minden testrészére védőfelszerelés vigyáz, éppen ezért ritka a sérülés. A profi ligákból ismert testjáték (body checking) a 10 év alatti gyerekeknél még tilos, így marad a tiszta, biztonságos, örömteli játék.

 

Nem jelent túl nagy anyagi megterhelést elkezdeni?

A gyerekek felszerelésére minden klub támogatást biztosít. A támogatás módja klubonként eltér, így előfordulhat, hogy a felszerelést önerőből kell beszereznie a családnak, és a klub utólag téríti meg a költségek jelentős részét.

 

Nem túl sok macera jégkorongra járatni a gyereket?

De. Hokis szülőnek lenni nem egyszerű feladat. A beöltözés, az edzés, a vetkőzés mind-mind sok időt vesz igénybe, így akár 3 órát is kivehet a napból. A pálya mellett hideg van, az öltözőben kevés a hely, nagy a zsúfoltság, és egy légtérben összpontosul minden felszerelés szaga. Hétvégén gyakran utazni kell a mérkőzésekre, így rövid idő alatt bejárhatjuk az ország összes hokivárosát. Bonyolult, macerás, mint az összes többi sport az ilyen korú gyerekeknél. Áldozat, cserébe a látható, egészséges fejlődésért, a játék öröméért és a tengernyi élményért.

 

Mi alapján érdemes kiválasztani a klubot?

Klubot lakóhely szerint érdemes választani, ezzel is csökkentve a hoki maceraszintjét. Ha kíváncsi vagy, hol található a hozzátok legközelebb eső egyesület, nézd meg Klubkeresőnket ITT.

 

Lányok is jégkorongozhatnak?

Persze. A kislányok ugyanúgy élvezik a jégkorongot, mint a fiúk, ugyanolyan jó hatással van a fejlődésükre is. A férfi és a női jégkorong egyik alapvető különbsége, hogy a nőknél később sincs body checking, így még biztonságosabb. Léteznek külön a lányoknak szervezett hoki események is, mint a Girl’s Hockey Weekend, vagy a Girls Only Day. A magyar női válogatott épp olyan eredményes, mint a férfi, 2016-ban Magyarország nyerte csoportjának világbajnokságát, így 2017-ben már a legmagasabb A csoport mögötti divízió 1/A-ban játszik csapatunk.

 

Van lehetőség kipróbálni a hokit mielőtt elkezdjük?

Vannak olyan események, ahol ki lehet próbálni a jégkorongozást. Ilyenek például a téli sportág választók, vagy a Magyar Hoki Napja. A klubok is mindig szívesen fogadják az érdeklődőket, érdemes felvenni velük is a kapcsolatot, az is előfordulhat, hogy ők is tudnak biztosítani kipróbálási lehetőséget.

 

Kell tudni korcsolyázni ahhoz, hogy elkezdjünk jégkorongozni?

Nem. A jégkorong oktatásnak épp úgy része megtanulni korcsolyázni, mint a elsajátítani a helyes korong kezelési technikát.

 

források: