U10: A következő lépcsőfok

Az élet a változásokról szól. Ez pedig a gyerekkorra különösen igaz. Egyszerűen több dolgot kell megtanulnunk fiatalon, mint később, és ez egy nagyon fontos tény. Éppen ezért a gyerekeknek jól kell tudniuk alkalmazkodni a kisebb-nagyobb változásokhoz. Az U8-as és U10-es korosztály közötti átmenet pedig inkább a nagyobb kategóriába tartozik.

Persze ez is csak egy lépés a többi között, ami ezen a hosszú folyamaton végigvisz, azonban ha felkészülsz a változásra, sokkal könnyebb lesz gyermeked számára az egész. Nézzük, mik a különbségek a két korosztály között!

Váltás teljes pályára

A legnagyobb változás sokszor a fél- illetve keresztpályáról történő átváltás teljes pályára. Arról, hogy miért jó, ha a kisebb hokisok kisebb területen játszanak, itt írtunk korábban!

Egy ilyen váltás sokszor ügyetlenkedéshez és kellemetlen pillanatokhoz, szokatlan helyzetekhez vezet. Azok a játékosok, akik hozzászoktak ahhoz, hogy kisebb pályán dolgozzanak, kezdetben összegyűlhetnek egy kupacba a jégen, nagy nyílt területeket hagyva ezzel szabadon.

A kétszeres olimpikon, Guy Gosselin szerint ez azonban magától megoldódik. A legfontosabb az, hogy ne felejtsük el az U8-as edzések során tanultakat, hanem szépen vigyük át magunkkal a nagy pályára ezeket:

“Attól, hogy nagyobb lesz a pálya, a játék nem feltétlenül változik” - mondta Gosselin. „A játékosok még mindig azon dolgoznak, hogy kis területeken navigáljanak. Így edzünk, még a nagyobb gyerekeinkkel is. Még mindig az alapok elsajátításáról van szó: arról, hogy megtanuljuk, hogyan lehet ezt a munkát játékhelyzetté alakítani.”

Átlátni a játékot

A következő szintre lépés bármely sportban az a képesség, hogy megértsük, mi fog történni – vagy mi történhetne – a következő pillanatban, szemben azzal, hogy arra koncentrálunk, ami éppen most történik.

Ez a fajta “játékérzet” az U10-es korosztály edzéseinek nagy részét képezi, és számos formában megmutatkozhat:

„A gyerekek ekkor még nagyon újak ebben, de hamar elkezdenek fejlődni. Olyan dolgokról van szó, mint például, hogy felemeljük a fejünket, vagy korcsolyázzunk úgy, hogy közben vezetjük a korongot” – mondta Gosselin. "Valamint a következő pillanatra való fókuszálás is egyre erősödni fog.”

Legyél jobb, hogy még jobb lehess!

Gosselin szerint adatok támasztják alá, hogy minél inkább játék-szerűvé tudja tenni a feladatokat egy edző, annál gyorsabban fognak fejlődni a tanítványai.

“Ha hagyjuk, hogy a gyerekek maguktól, a jégen jöjjenek rá, hogy mit kell tenniük, ahelyett, hogy megmondanánk neki, azzal arra buzdítjuk őket, hogy legyenek kreatívak. Így gyakorolják az éles helyzetben való gondolkodást és a gyors döntéshozatalt is.”

Az U10-es korosztálynál a fizikai fejlődés – egyensúly, mozgékonyság és koordináció – mellett azt is jelenti, hogy a játékosokat olyan pozíciókba kell helyezni, ahol át kell gondolniuk, mit tegyenek, ahelyett, hogy utasításokat teljesítenének.

Fejlődés és szenvedély

Lehet, hogy nehéz elfogadni a változásokat, főleg az első pár napban. De sem a szülőknek, sem a gyerekeknek nem szabad megijedni: ez csupán a következő lépcsőfok. A megfelelő eszközökkel és megfelelő hozzáállással a játékosok továbbra is tudnak majd fejlődni, mind szellemi, mind fizikai képességeikben, és sikereket érhetnek el. A támogató környezet és a fejlődés pedig szenvedélyes játékosokat eredményez, akik évről évre szívesen térnek vissza a jégre.

“Fenn kell tartani az érdeklődést, izgalmassá tenni a játékot, és a gyerekek fejlődni fognak” - tette hozzá Gosselin.

Forrás: admkids.com