Új csarnok, új tervek: a Kárpáti Farkasok jövője

Három-négy év alatt építené fel az új modellt az érdi hokicsapat.

 

Hegyi Ádám Zoltán, az egyesület vezetője korábban Ferencvárosban, a DAB-ban, Újpesten és Fehérváron is játszott, majd az ifjabb Ocskay Gábor Akadémia utánpótlásában és a Fehérvári Titánoknál tevékenykedett. A Kárpáti Farkasok vezetőjeként így nyilatkozott: “Az idén februárban kezdtük a munkát Érden, ahol az ország egyik legkorszerűbb jégpályája az otthonunk. Először az U8 és U10 korosztály számára tartottunk toborzót, ami olyan jól sikerült, hogy szinte napok alatt össze is jött az induláshoz szükséges létszám. Most ezt szeretnénk folytatni az U12-es és az U14-es csapatnál, ezért tartunk május közepétől próbaedzéseket. Itt a jégpályán minden feltétel adott a magas színvonalú szakmai munkához, mind szárazon, mind a jégen. Ezért is bízunk abban, hogy a környékről sok srácot tudunk a hoki mellé állítani.”

 

Éppen ezért hirdet a klub próbaedzéseket a 2006 és 2009 közötti születésűek számára.

 

Módszertan tekintetében a legmodernebb, Észak-Amerikai mintát követik, meghagyva a játékosok lehetőségeit más sportok kipróbálására is.  “Észak-Amerikában pár évvel ezelőtt újragondolták az utánpótlásprogramot, mert a nagyobb tornákon nem szerepeltek jól. A váltás bejött nekik, és mi ezt az új rendszert próbáljuk átvenni, persze úgy, hogy a helyi viszonyokhoz igazodunk. A célunk, hogy a gyerekeket játszva tanítsuk meg előbb korcsolyázni, majd hokizni, végül természetesen győzni. Van elég nyomás rajtuk az iskolában, otthon, itt mi nem helyezünk rájuk újabbakat. A lényeg, hogy a megfelelő szakmai irányítás mellett ők maguk jussanak el bizonyos felismerésekig, így legyen jobb játékos belőlük, menet közben pedig ne égjenek ki, ne hagyják ott a jégkorongot. Az U8 és U10-es korosztállyal már voltunk kezdő versenyeken, és úgy látjuk, jó irányba haladunk a gyerekekkel.”

 

Az új modell része továbbá a multisport program is: „Érden szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a jégpálya mellett van az uszoda és a sportcsarnok is. Ennek a lényege, hogy a gyerekek kipróbálhassanak többféle sportágat. Megegyezés született a kézilabdásokkal, tartottunk már kézilabdás lányoknak korcsolyaedzést, és a mi srácaink is megismerkedhetnek majd a kézilabda alapjaival, ez is a programunk része. Azt vettük észre, hogy azoknak a gyerekeknek, akik korábban sportoltak, illetve mást is kipróbáltak, jobb a mozgáskoordinációjuk, ügyesebbek a pályán.”

 

A klub hosszú távon tervezi felépíteni új szemléletmódjára alapuló programot.  “Három-négy év alatt szeretnénk kialakítani azt a modellt, amelyben a gyerekek gyorsan fejlődve juthatnak egyre feljebb, a klubstruktúrában pedig minden utánpótlás-korosztályban tudunk csapatot indítani.”

 

Forrás: jegkorongblog.hu