U20: A LEGJOBB MAGYAR HELYEZÉS A SUPER CHALLENGE CUPON

A magyar U20-as válogatott egészen a végsőkig menetelt a Super Challenge Cupon: végül a bronzéremért játszhattak a fiúk. Nézzük azonban, hogyan is alakultak a mérkőzések.

 

Augusztus 22. Geneve-Servétte – Magyarország 3-4

 

A mieink hamar emberelőnybe kerültek a mérkőzés elején, amit Vértes Nátán gólra is váltott, így korán vezetést szereztünk. Nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelet: Péter Donát kapáslövésével már 2-0-ra is vezettünk. Néhány perccel később szépítettek a genfiek, azonban kicsivel az első harmad vége előtt visszaállította a kétgólos különbséget a magyar gárda: Vas Márk kotorta be Kemény Patrik lövésének a kipattanóját. A második felvonásban a svájci csapat a következő emberelőnyét már nem pazarolta el, így újfent egy gólos lett a különbség. Nem hagytuk szó nélkül a felzárkózást: Kreisz Brúnó lecsapott egy szabad korongra a kapu előtt, 4-2-re módosítva az állást a javunkra. A svájciak minden követ megmozgattak az egyenlítésért a mérkőzés végén, azonban csak a szépítés jött össze nekik, beállítva ezzel a 4-3-as végeredményt.

 

Augusztus 23. Vaxjö Lakers – Magyarország 1-3

 

Az első nagy ziccer a mieink előtt adódott, azonban Madácsi Benedek sajnos csak a kapuvasat találta el. A svédek többet birtokolták a korongot, azonban a mieink is bőszen próbálkoztak lövésekkel. A gólcsendet a második felvonásban Kreisz Brúnó törte meg. A vezető találatunk után növeltük a nyomást, azonban az ellenfél kapusa remek bravúrokat mutatott be. Kis szerencsével egyenlítettek a svédek, egy megpattanó lövéssel módosult az állás 1-1-re. Kicsivel később emberelőnybe kerültünk, amiből Péter Donát kapásból hatalmas gólt szerzett, így újra átvettük a vezetést. A Vaxjö a mérkőzés végén még a kapusát is lehozta, azonban próbálkozásaikat nem koronázta siker, nem úgy, mint a magyarokét: két perccel a meccs vége előtt Péter Andor az üres kapuba lőtt, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

 

Augusztus 24. Ausztria – Magyarország 2-4

 

A két győzelmünknek köszönhetően már biztos csoportelsőként léphettünk a jégre az osztrák válogatott ellen. A meccs elején kettős emberhátrányba kerültünk, azonban mint mindig, most is remekül működött a védekezés. Sok volt a korongvesztés a meccsen, az osztrák fölény után meg is szerezték a vezetést ellenfeleink. Szerencsére gyorsan jött az egyenlítés, Révész Marcell közelről szerzett gólt. A második játékrészre kicsit felébredtünk, uraltuk a játékot. Ennek ellenére újból az osztrákok szereztek gólt egy gyors ellentámadás révén. Az utolsó hardmad elején a magyar csapat kihasználta kettős emberelőnyét: Mihály Ákos egyenlített egy megpattanó lövéssel. Nem sokkal később újabb fór következett, így a mérkőzés során először Mihály újabb talával átvettük a vezetést is. Az osztrákok a hajrában az egyenlítés reményében lehozták a kapusukat, amelyet Kovács Sebestyén ki is használt, beállítva ezzel a 4-2-es végeredményt a mieink javára. Az elődöntőbe jutottunk 100%-os mérleggel, ahol a svéd Färjestad volt az ellenfelünk.

 

Augusztus 25. Färjerstad – Magyarország 7-1

 

Nem kezdődött jól a mérkőzés, 2 perc után már vezetett a svéd csapat. Ők kontrollálták a játékot és a harmad derekán tovább növelték előnyüket. Fejes Nándor még szépíteni tudott emberelőnyből, azonban egy egyéni villanás után gyorsan jött a válasz. A második harmad magyar előnnyel indult, azonban sajnos nem sikerült betalálni, az ellenfél viszont két újabb gólt is szerzett. Időkérés után változtattunk a sorokon, játékban közelebb kerültünk az ellenfélhez, de újabb találatot sajnos nem tudtunk szerezni. A svéd csapat viszont két alkalommal is a hálóba lőtt még, így a végeredmény 7-1 lett a házigazdák javára. A fiúk vasárnap a bronzmeccsen a HK Riga ellen játszhattak.

 

Augusztus 26. HK Riga – Magyarország 4-1

 

A bronzmérkőzés remek iramban kezdődött, mindkét együttes bátran támadott. A Riga már a 6. percben vezetést szerzett, mi viszont sajnos nem tudtuk gólra váltani emberelőnyeinket. A második harmad elején összejött azonban az egyenlítés: Lőcz Árpád vágta be a korongot a hálóba. Az utolsó játékrész elején a Riga tovább növelte a különbséget, a pakk a felső vasról pattant a kapuba. A harmad feléhez közeledve a mieink is fórban támadtak, azonban sajnos kimaradtak a helyzetek. Az 55. percben emberhátrányba kerültünk, amit ki is használtak a vendégek, Trastasenkovs lőtt a magyar kapuba. A 4-1-es sikerrel a lett csapat szerezte meg a bronzérmet, míg a magyar válogatott a negyedik helyen végett – ez a legjobb helyezés, amit elértünk eddig a rangos tornán.

Vas Márton vezetőedző így nyilatkozott a lefújás után: „Nagyon hasznos torna volt a világbajnoki felkészülésben. Olyan kérdésekre tudtunk választ kapni, amelyek más körülmények között nem jöhettek volna elő. Öt nap alatt meg tudtuk nézni, hogy ki bírja végig a tempót és kinek kellenek a pihenők. Tudom, hogy nem pont ilyen lesz a vb programja, de jó volt látni, hogy van a srácokban erő, és volt olyan, aki végigjátszotta mind az öt meccset. A bronzmeccsen is sok olyan elemet láttunk tőlük, amit szerettünk volna. Vannak olyan területek, amelyekben fejlődnünk kell, és ha ez folyamatos lesz, akkor az jó képet mutat a jövőre nézve.”

 

Gratulálunk a srácoknak, csak így tovább a felkészülésben!