Tényleg jobb játékos az „edző kedvence”? – a Pymalion-effektus
Kevés olyan téma van az utánpótlás-sportban, amely annyi érzelmet vált ki a szülőkből, mint az „edző kedvence”. Miért játszik ugyanaz a gyerek mindig többet, mint a társai? Miért kap több lehetőséget valaki, miközben mások hasonlóan ügyesnek tűnnek? Vajon valóban vannak kivételezettek, vagy a háttér ennél jóval összetettebb?
A sportpszichológia szerint a válasz nem fekete-fehér. Előfordulhat, hogy egy edző – akár teljesen tudattalanul – más elvárásokat támaszt egyes játékosokkal szemben. Ez azonban nem feltétlenül személyes szimpátia kérdése. Sokkal inkább egy jól ismert pszichológiai jelenség, az úgynevezett Pygmalion-effektus állhat mögötte.
Az elvárások befolyásolhatják a fejlődést
A Pygmalion-effektust először az oktatásban írták le: ha egy tanár magas, de reális elvárásokat támaszt egy diák felé, az gyakran jobb teljesítményhez vezet. A sportban is hasonló folyamat figyelhető meg. A kutatások szerint az edzők – sokszor teljesen tudattalanul – másképp kommunikálnak azokkal a játékosokkal, akikben nagyobb fejlődési potenciált látnak. Több egyéni visszajelzést adhatnak nekik, részletesebben javíthatják a hibáikat, gyakrabban vonhatják be őket taktikai feladatokba vagy egyszerűen több bizalmat mutathatnak feléjük.
Ez nem jelenti azt, hogy tudatosan kivételeznek, de valóban hatással lehetnek arra, hogy egy fiatal sportoló milyen tanulási környezetben fejlődik. A több és jobb minőségű visszajelzés, a nagyobb önállóság és a bizalom hozzájárulhat az önbizalom, a motiváció és végső soron a teljesítmény fejlődéséhez.
A kutatások ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy ez a hatás általában nem tudatos.
Mi alapján dönt egy edző?
A szülők gyakran elsősorban a technikai tudást látják. Az edző azonban ennél jóval több szempont alapján hoz döntéseket. Figyeli például, hogy egy játékos hogyan reagál arra, ha hibázik, mennyire tartja be az utasításokat, hogyan kommunikál a csapattársaival, mennyire terhelhető vagy éppen hogyan dolgozik az edzéseken.
Egy 2023-as áttekintő tanulmány szerint az edzők játékosértékelésében a pszichológiai tényezők – például a tanulási hajlandóság, az együttműködés és az önszabályozás – egyre nagyobb szerepet kapnak, különösen utánpótláskorban. Ez azt jelenti, hogy két hasonló képességű gyerek között sokszor nem a korcsolyázás vagy a korongvezetés dönt, hanem azok a tulajdonságok, amelyek kívülről kevésbé látványosak.
Az „edző kedvence” nem mindig marad az élen
Azonban a korai előny egyáltalán nem garantálja a későbbi sikert. Az utánpótlás-sportban gyakori jelenség, hogy a fizikailag korábban érő gyerekek fiatalabb korban több játéklehetőséget kapnak, később azonban a különbségek fokozatosan eltűnnek.
Ezért hangsúlyozzák a hosszú távú sportfejlesztési modellek, hogy a játékosokat nem egyetlen szezon vagy korosztály alapján kell megítélni. Számos olyan felnőtt élsportoló van, aki gyerekként nem tartozott a csapata legjobbjai közé, mégis hosszú távon ő fejlődött a legtöbbet.
Mit tehetünk szülőként?
Ha a gyerekünk úgy érzi, hogy kevesebb lehetőséget kap, ne keressünk egyből igazságtalanságot. Érdemes inkább beszélgetni vele és – ha szükséges – az edzővel is. A legtöbb edző szívesen elmondja, milyen területeken lát fejlődési lehetőséget és min érdemes dolgozni.
Azok a gyerekek fejlődnek a legtöbbet hosszú távon, akik nem másokhoz hasonlítják magukat, hanem a saját előrehaladásukra figyelnek. Ez természetesen nem mindig könnyű, különösen akkor, ha valaki kevesebb jégidőt kap. Mégis ez az a szemlélet, amely tartós motivációt ad.
A szülő számára talán ez a legfontosabb üzenet: az utánpótlás-jégkorong nem arról szól, ki játszik a legtöbbet tízévesen, hanem arról, ki fejlődik a legtöbbet tizennyolc éves korára. Egyetlen edző döntése sem írja meg előre egy gyerek sportkarrierjét.
