Összeállt az U20-as válogatott programja

A juniorcsapat idén is a divízió I/B-ben szerepel.

 

Vas Márton csapata már nyáron megkezdte a felkészülést az Egyesült Államok U18-as válogatottja elleni mérkőzésen, majd a hagyományos karlstadi SuperChallenge tornán is részt vett a csapat. Novemberben folytatódnak a megmérettetések: 4-én a Tüskecsarnokban gyűlnek össze a kerettagok, majd a francia Vaujany-ba utaznak, itt kerül megrendezésre a Négy Nemzet Torna. A francia válogatott mellett az olaszokkal és az I/A csoportos szlovénokkal kell szembenéznünk. A program:

 

2019. november 7. 15:00 Magyarország–Olaszország
2019. november 8. 19:00 Franciaország–Magyarország
2019. november 9. 11:30 Magyarország–Szlovénia

 

A vb színhelyét Kijev biztosítja december 12 és 17 között, a bajnokságra való felkészülés pedig december 3-án, Óbudán indul. Kétszer mérkőznek meg a dél-koreai U25-ös válogatott ellen, az első meccsre december 5-én, Pesterzsébeten, a másodikra pedig 8-án, a Vasas Jégcentrumban kerül sor. Ezután történik meg a keretszűkítés és indul Kijevbe a csapat. A vb menetrendje is hivatalos, a jegyeket ezen az oldalon lehet megvenni. A felkészülés és a világbajnokság programja közép-európai idő szerint:

 

2019. december 5. 19:00 Magyarország – Dél-Korea
2019. december 8. 18:00 Magyarország – Dél-Korea
2019. december 12. 19:00 Ukrajna–Magyarország
2019. december 14. 12:00 Magyarország–Észtország
2019. december 15. 15:30 Lengyelország–Magyarország
2019. december 17. 12:00 Magyarország–Franciaország
2019. december 18. 15:30 Magyarország–Olaszország

 

A vb után az U19-eseké lesz a főszerep:  2020. február 3–9. között a Tüskecsarnokban megrendezett nemzetközi torna során a norvégokkal, a franciákkal és az osztrákokkal mérhetik össze tudásokat a magyar fiatalok. Ezután április 1–5. között újabb összetartást szerveznek számukra, szintén mérkőzésekkel, majd július 22–26. között U20-as és U19-es képességfejlesztő tábor kerül megrendezésre.

 

Forrás: https://www.jegkorongszovetseg.hu/osszeallt-a-juniorvalogatott-eves-programja