Nemzetközi sikerek a magyar ifi válogatottaknál

Győzelmet győzelemre halmoztak ifjúsági válogatottjaink a nemzetközi tornákon hétvégén. Az U18-as és U20-as fiúk is tornagyőzelmekkel tértek haza. Nézzük, mi történt!

 

Végső győzelem a hullámvasút végén

 

Arannyal tért haza az U18-as válogatott a jesenicei nemzetközi tornáról. Bár a nyitómeccsen 3-4-es vereséggel indítottak Szlovénia ellen, ezután hamar talpra álltak Svasznek Bence vezetőedző útmutásainak köszönhetően. A következő meccsen, az osztrák válogatott már pontot sem tudott szerezni a magyar fiúk ellen: 4-0 lett a mérkőzés vége.

 

Hasonló játékot szeretett volna a csapat edzője az olaszok elleni utolsó mérkőzéseni is, azonban az nem indult ennyire sikeresen: az első fél percben gólt kaptak a magyar fiúk. Ez nem törte meg a lelkesedést: a 3. percben Filep Zsombor révén egyenlített a magyar válogatott, és  mindössze 13 másodperccel később, Komáromy Botond góljával átvettük a vezetést.

 

Végül a srácok utolsó meccsükön 5-2-es győzelmet arattak az olaszok felett. Schlekmann Márk, Kozma Ferenc, végül pedig Gáspár Levente voltak eredményesek a meccsen.

 

Négy nemzet bajnoka lett a magyar U20-as csapat

 

A hétvégén egy másik tornán is megmérkőztek fiataljaink. A tornán Franciaországgal, Olaszországgal és Szlovéniával mérte össze tudását a magyar együttes.

 

A Vas Márton vezette csapat parádés 6-2-es győzelemmel indított Olaszország ellen. A magabiztos győzelem után váratlan volt a fiúk veresége a következő meccsen. A szlovénekkel játszott összecsapáson az eredmény kiélezett küzdelem után a hosszabbításban dőlt el: 3-4-re nyert végül az ellenfél. A mérkőzés után kreatívabb, élesebb játékot kért Vas Márton a csapattól. Szavai hamar célba értek!

 

Az utolsó mérkőzésen a franciák elen a szlovénokéhoz hasonló patthelyzet állt elő: a végjátékban 3-3 volt az állás, majd hosszabbításban szerzett magyar góllal 4-3-ra megnyertük a meccset, és ezzel együtt a tornát is.

 

Összességében tehát ifjúsági válogatottjaink kiemelkedően szerepeltek a nemzetközi tornákon. Az ígéretes utánpótlás csapatok szereplései remélhetőleg felhívják a figyelmet erre az izgalmas sportágra, és még többen kedvet kapnak a szurkoláshoz és a játékhoz is!

 

 

Forrás: http://bit.ly/2RStvDo és http://bit.ly/2OHicMa