„Nem azért kell jégkorongozni, hogy az emberből NHL-es játékos legyen”
Nyílt fórumot tartott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség edzőbizottsága Budapesten. Az esemény során a magyar edzők lehetőséget kaptak arra, hogy a sportág legelismertebb szakértőitől kérdezzenek.
A Szövetség elnöke a Memorial Cup-nyertes, olimpiai ezüstérmes, két-két világbajnoki arannyal, ezüsttel, és egy bronzzal dicsekedhető Tom Renney, aki volt a Vancouver Canucks, a New York Rangers, az Edmonton Oilers vezetőedzője is és összesen 16 szezont töltött az NHL-ben. Szintén az IIHF tagja a kétszer is világbajnoki döntőig jutott svájci válogatott általános igazgatója, Raeto Raffainer, aki majdnem 600 NLA-s meccsen játszott. Oleg Bratas a fiatal tehetségek felnőtt játékossá nevelésének szakértője. Játékosként junior-világbajnokságot nyert, az orosz U20-as és a felnőtt B válogatott mellett dolgozik. Aku Nieminen és Igor Andrejkovic érdemei sem kisebb jelentőségűek: munkájuk során olyan tapasztalatokat szereztek, melyekből rengeteget lehet tanulni. Kiemelendő, hogy 2016 óta mi is képviseltetjük magunkat a szakma legnagyobbjai között: a szövetség tagja ugyanis Majoross Gergely, a MAC Budapest felnőtt jégkorongcsapat vezetőedzője is.
A résztvevő magyar edzők kihasználták ezt a remek lehetőséget és rengeteg kérdést tettek fel, így az esemény több mint két órán keresztül tartott. Tom Renney, az utánpótlás-nevelés tapasztalataira irányuló kérdésre így felelt: „A kanadai szövetség idén 108 éves, tehát rengeteg tapasztalatunk van arról, hogy mi mindent rontottunk el. Egy olyan nemzet számára, mint a magyar, ahol ilyen ütemben nő a játékosok száma, a legfontosabb kérdés, hogy az edzőképzés minősége tartani tudja a lépést az expanzióval. Minden jégkorongos edzőnek tisztában kell lennie azzal, hogy miért akar edző lenni, miért megy le minden nap a pályára.”
Az elnök kiemelte, hogy minden edzőt a kitűzött célok alapján lehet értékelni, így rendkívül fontos, hogy konszenzus legyen arról, mi az utánpótlás-nevelés célja. Azonban egy edző teljesítménye elsősorban a továbbadott játékosai alapján mérhető: „Meg kell nézni, hány játékost kaptam egy adott évfolyamon, és abból mennyit adtam tovább. Ez az egyetlen dolog, ami igazán számít, minden egyéb másodlagos.”
Természetesen a sikeres munkához szükséges az is, hogy a szülők és a vezetők is értsék a rendszer erősségeit és támogassák a csapatot. Meg kell tudni magyarázni a szülőknek, hogy akármilyen tehetséges is a gyermekük, igen kicsi az esély arra, hogy az NHL-be bekerülve kiemelkedő sportolói karriert fusson be, vagy, hogy megszerezze a Stanley Kupát. Kanadában egy-egy korosztályban több tízezer gyerek jégkorongozik, közülük átlagosan mindössze 14-en érik el az NHL-t. Mégis megéri áldozatokat hozni a hokizás oltárán, hiszen a gyerekek mentális, szociális és kognitív képességeire igen jó hatással van a sport, ráadásul felejthetetlen élményekkel gazdagodhatnak.
A nevelés nem feltétlenül a fényes karrierről szól. A cél az, hogy olyan komplex személyiségeket neveljünk, akik megállják a helyüket az életben és a hokitól független területeken is sikereket érnek el. Lehetetlen előre megmondani, hogy melyik fiatalból lesz sikeres sportoló, hiszen minden gyermek eltérő ütemben fejlődik, máshogy alakul a személyisége. Épp ezért ha a lassabban fejlődő játékosok nem kapnak elég jégidőt, könnyen elveszíthetik lelkesedésüket és abbahagyhatják a sportot még azelőtt, hogy kibontakozhatott volna tehetségük. Utánpótlásban tehát nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy mindenki számára ott legyen a lehetőség, hogy a saját tempójában fejlődjön, és később, ha nem is játékosként, de edzőként, támogatóként vagy szurkolóként része lehessen a hokis közösségnek. Nem azért kell jégkorongozni, hogy az emberből NHL-es játékos legyen, hanem hogy sikeres, egészséges, boldog életet éljen. Fontos, hogy minden érintetthez eljusson ez az üzenet, így a klubvezetők is tudatosítsák: nem érdemes utánpótlás-bajnoki címeket hajszolni. A magyar rendszer sajnos nem minden esetben felel meg azoknak az elveknek, melyeket a Szövetség képvisel: itthon az elitcentrikus képzés jellemzőjeként a legtöbb bajnokságban a szezon felénél kettéosztják a mezőnyt, így aki akkor lemarad, onnantól már csak gyengébb csapatokkal játszik.
Az edzőkre helyeződő nyomás alatt nem könnyű szem előtt tartani a célt, hogy elsősorban a játékosok fejlődésére koncentráljunk, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kevesebb meccset fogunk nyerni. Tom Renney javaslata szerint minden edzőnek három meetinget kell tartania az egyes szezonok elején. Az elsőn a szakvezetéssel együtt tisztázni kell a célokat. A másodikon a szülőkkel kell beszélgetni: nekik is el kell mondani, hogy a győzelem csak másodrendű, elsősorban a gyerekek fejlődésére kell koncentrálni: „lehet, hogy nem nyerünk meccset decemberig, de szezon közben egyre jobbak leszünk, és a végén nyerni is megtanulunk.” A harmadik meeting pedig a játékosokkal zajlik, ennek során beszéljük meg a terveket, célokat és hogy hogyan érjük el ezeket.
A fórum tanulsága, hogy Magyarország még annak a szemléletnek az elsajátítása előtt áll, amelynek alapján a sportág legnagyobb vezetői az utánpótlás-nevelésüket szervezik. Az átállás egy hosszú folyamat lesz, amely komoly változásokat igényel, de az edzői fórum jó kiindulási alap, és hamarosan megtesszük a következő lépést is, hogy felzárkózhassunk az élmezőnyhöz.
Forrás: jegkorongblog.hu
