Miért nem a legjobb 10 éves hokisokból lesznek a legjobb felnőtt játékosok?
Az ifjúsági jégkorongban (és általában minden sportban) újra és újra felmerül ugyanaz a kérdés: ha most ennyire kiemelkedő egy gyerek, akkor miért nem látjuk viszont a legnagyobbak között 18–20 éves korában? És fordítva: ha most nem ő a legerősebb, van esélye később?
A sporttudomány válasza meglehetősen egyértelmű: a 9–11 éves korban lévő gyerekek teljesítménye gyenge előrejelzője a felnőttkori sportolói szintnek. Ennek oka nem egyetlen tényező, hanem több, egymással összefüggő fejlődési mechanizmus.
A relatív életkor hatása: amikor az évszám torzít
Az egyik legjobban kutatott jelenség az ún. “relatív életkor hatás”. Ennek lényege, hogy az azonos korosztályba sorolt gyerekek között akár közel egy év korkülönbség is lehet: egy januárban született U10-es játékos biológiailag jóval érettebb lehet, mint egy novemberi születésű társa.
Számos nemzetközi kutatás (Cobley és mtsai., Sports Medicine) kimutatta, hogy az utánpótlás-válogatottakban, és az akadémiákon felülreprezentáltak az év első felében született gyerekek. Ez azonban nem azért van, mert tehetségesebbek lennének, hanem mert ideiglenesen előrébb járnak a testi fejlődésben. Ahogy a növekedés kiegyenlítődik, ez az előny eltűnik – de addigra sok döntés már megszületik.
A korai fizikai előny nem egyenlő a hosszú távú sikerrel
10 éves korban a „legjobbak” gyakran gyorsabbak, erősebbek, és bátrabbak az ütközésekben. Ez azonban sokszor nem az edzések komolyan vétele vagy kivételes képességek miatt van, hanem egyszerű biológiai érés. A gond ott kezdődik, hogy a rendszer megerősíti ezt az ideiglenes előnyt, a nagyobb edzői figyelemmel, a több jégidővel és a fontosabb szerepek kiosztásával.
Ezzel párhuzamosan azok a gyerekek, akik később érnek, kevesebb lehetőséget kapnak, miközben hosszú távon akár nagyobb fejlődési potenciállal rendelkeznének. Pedig a kutatások szerint a felnőtt elit sportolók között feltűnően sok az egykori „átlagos” vagy későn kibontakozó játékos.
A későn érés előnyei: amit gyerekkorban nem látunk
A később érő sportolók gyakran kénytelenek más eszközökhöz nyúlni: jobban olvassák a játékot, pontosabban döntenek, technikailag kifinomultabbá válnak, mentálisan pedig ellenállóbbak lesznek, hiszen így érhetik utol kiemelkedőbb társaikat.
Kutatások szerint ezek a játékosok jobban alkalmazkodnak a serdülőkori változásokhoz, és felnőttkorban stabilabb teljesítményt nyújtanak. Míg a korán érő gyerekek gyakran „utolérve” érzik magukat, a később érők hozzászoknak a fejlődéshez.
A növekedési ugrás: amikor ideiglenesen minden romlik
A pubertáskori növekedési ugrás szinte minden sportolót érint, de nem egyformán. Ilyenkor romlik a koordináció, nő a sérüléskockázat, megváltoznak a mozgásminták és időlegesen visszaeshet a teljesítmény.
Ez különösen nehéz azoknak, akik korábban domináltak a jégen. A sportorvosi és edzéselméleti kutatások (Lloyd & Oliver, Youth Physical Development) hangsúlyozzák: ez az időszak nem visszaesés, hanem átmenet, amely türelmet és adaptált terhelést igényel.
Mi számít valódi fejlődésnek 10 éves korban?
Ebben az életkorban a szakemberek szerint nem az eredményesség, hanem a fejlődési minőség a kulcs. Fontos mutatók például:
- a tanulási gyorsaság,
- a hibákhoz való viszony,
- a döntéshozatal jégen,
- a mozgáskoordináció,
- a játék iránti belső motiváció.
Ezek azok az elemek, amelyek nem mindig látványosak, de hosszú távon meghatározzák, kiből lesz fejlődőképes sportoló.
Szülőként mit érdemes mindebből hazavinni?
A legfontosabb talán az, hogy ne a jelenlegi rangsorokban gondolkodjunk. A korai címkézés beszűkíti a lehetőségeket és felesleges nyomást helyez a gyerekekre.
A jégkorongban való fejlődés hosszú út. Azok jutnak messzire, akik képesek alkalmazkodni, meg tudják élni a hullámvölgyeket, és nem égnek ki túl korán.
Források
- Cobley, S., Baker, J., Wattie, N., McKenna, J. (2009)
Annual age-grouping and athlete development: A meta-analytical review of relative age effects in sport, Sports Medicine, 39(3), 235–256. - Vaeyens, R., Lenoir, M., Williams, A. M., Philippaerts, R. M. (2008)
Talent identification and development programmes in sport: Current models and future directions, Sports Medicine, 38(9), 703–714. - Güllich, A. (2014)
Selection, de-selection and progression in German football talent promotion, European Journal of Sport Science, 14(6), 530–537. - Côté, J., Baker, J., Abernethy, B. (2007)
Practice and play in the development of sport expertise, Handbook of Sport Psychology (3rd ed.) - Lloyd, R. S., Oliver, J. L. (2012)
The Youth Physical Development Model: A new approach to long-term athletic development, Strength & Conditioning Journal, 34(3), 61–72. - Malina, R. M., Bouchard, C., Bar-Or, O. (2004)
Growth, maturation, and physical activity, Human Kinetics.
