Itthon nagyon sok példa van arra, hogyan rontják el a fiatal játékosokat

2019-10-03

Fontos fordulópont a hokisok életében, amikor eljön az idő, hogy felnőtt csapatban folytassák a játékot. Ilyenkor vagy belevágnak, vagy pedig abbahagyják a sportot. Az egykori kiváló jégkorongos, Szuper Levente, aki már nyolc éve irányítja a Vasas szakosztályát, tavaly egy új kihívást állított maga elé: az Erste Ligában elindított juniorcsapat játékosainak igyekszik karriert és jövőt építeni – egy új szemléletmód segítségével. Az elmúlt egy évről és a jövőbeli tervekről mesélt.

 

„Ha visszagondolok, az elmúlt év szép utazás volt. Amikor elkezdtük ezt, felállítottunk egy „útitervet”, hogy bizonyos időszakok után hová szeretnénk megérkezni, és az első év után megérkeztünk oda, ahova kellett. Rengeteg kapcsolatot teremtettünk, a visszajelzések pozitívak voltak mind a szurkolók, mind a többi csapat, mind a támogatók részéről. Valamit tényleg elindítottunk. Szerettük volna a magyar sportnak megpiszkálni a felszínét akár üzletileg, akár gazdaságilag, szakmailag, vagy eladhatóság szempontjából. Üzleti platformra akartuk tenni ezt az egészet, amire sokan azt mondták, hogy lehetetlen. Mi viszont nagyon sokszor hallottuk már ezt a szót, és megint megcsináltuk. Sikerült megpezsdíteni az egésznek a kultúráját, olyan helyekre benyúltunk, ahová mások talán nem mertek, vagy nem akartak. Rengeteg munkánk van benne, de egyelőre mosolygunk, és várjuk a második szezont. Szeretnénk szintet lépni, igaz ez a játékosokra, de ránk is klubszinten.”

 

Szuper Levente tehát nem ismer lehetetlent, ezt jelzik kitűzött céljai is – amik felé szépen halad a klub. Az egyéni és a csapat sikerei persze nagy mértékben múlnak a játékosokon is.

 

„A második év lesz a vízválasztó: ki hogy reagál, ki fogja fel, hogy miről szól ez az egész. Vannak, akik még mindig nem hiszik el, hogy miben vannak benne. A csapat nagy részét sikerült egyben tartani, aki már nincs itt, az nem elment, hanem abbahagyta a hokit. Nekik átjött, mint jelent a profi sportolói életvitel, rájöttek, hogy nem menne, és inkább a civil életet választották. Vannak, akik még mindig nem biztosak magukban. Az NHL-ben hároméves profi szerződést kapnak az újoncok. Ahogy annak, úgy a mi kezdeményezésünknek is van egy kifutása. Az első év szinte mindig arról szól, hogy szokni kell a közeget, bele kell tanulni a szerepbe. Itthon nagyon sok példa van arra, hogyan rontják el a fiatal játékosokat, akik kinőtték az U20-at,azonban mi mindent a másik oldalról közelítünk meg: hogy lehet őket motiválni, célokat kijelölni nekik, segíteni beosztani az időt a tanulmányok, az edzések, a pihenés és az étkezés szempontjából.”

 

„Akik ezt „túlélik”, azoknak jöhet a második szezon, kiderül, ki tud egyet előre lépni. Már nincs újoncstátuszuk, alakul az öltözői hierarchia. A többség jó úton jár nemcsak a pályán, hanem azon kívül is, ami szintén teljesen új szerep és feladat, hiszen néha meg kell jelenniük különböző rendezvényeken, vagy kamerák előtt kell interjút adniuk, ez korábban nem volt jellemző.”

 

Nyáron igazolta a klub Rafaj Attilát és Hetényi Pétert, akik mind a ketten rutinos jégkorongosok. Számukra is nagy lehetőség az, hogy első számú emberek lehetnek a csapatban és nagy szerepet kaphatnak a jégen, a fiatalok számára pedig azért, mert első kézből tanulhatnak profiktól.

 

„Az egész magyar közeg tudja, hogy nálunk milyen munka folyik. Van olyan hokisunk, aki már több éve felnőttben játszik, mégis azt nyilatkozta tavaly, hogy ő Godónál tanult meg edzeni, egyenesen arányosan ez kihatott a teljesítményére, és ez futótűzként terjedt itthon. És persze azért is szívesen jöttek, mert itt első számú emberek lehetnek a posztjukon, Hetének például óriási dolog, hogy ő itt egy top védő lesz, emellett átadhatja a tudását a fiataloknak. Tudják, hogy itt valami van, valami jó történik, és szeretnének a részese lenni. Reméljük, ez lecsapódik U18-ba és U20-ba, minél több korosztályos válogatott játékost szeretnénk egy helyen tudni, mert itthon nincs akkora bázis, mint Kanadában, egyszerűen nem hagyhatunk senkit elkallódni. Perspektívát akarunk adni a fiataloknak, hogy ne érezzék azt a felnőttkorba lépve, hogy kiégtek, és ne hagyják abba a játékot. Amin mi dolgozunk, az a felnőtt válogatottról szól. Arról, hogy merítési lehetőséget adhassunk, hogy olyan fiatalokat lehessen építeni, akik klubszinten sok játéklehetőséget kapnak, kulcsszituációban vannak jégen. Szeretném látni őket éles helyzetben. Persze 10-15 évvel ezelőtt mi volt a recept: ha szorult a hurok, akkor bement egy Palkovics, egy Ocskay, egy Ladányi, egy Tokaji, egy Horváth, vagy bármelyik Vas. Bármikor, bármilyen meccset el tudtak dönteni. Most talán egyet mondhatnánk, Sebők Balázst, régen azonban teljes sorok voltak, ha az egyiknek nem ment, villant a másik. Volt kihez nyúlni, voltak egyéniségek. Mi nagyon szeretnénk ezt visszahozni, hogy legyenek olyanok, akiknek az adott helyzetben nem remeg meg a kezük. Ehhez viszont játszaniuk kell a saját klubjukban is.”

 

Arra a kérdésre, hogy mi fog előbb megtörténni: Vasas-játékos bemutatkozik tétmeccsen a válogatottban, vagy visszajutnak a fiúk az A-csoportba, egyértelmű választ adott Szuper Levente: Első, nem is kérdés.

 

„Alapból nem kellene a feljutással foglalkozni, elveszi a fókuszt arról, hogy mindenki végezze a dolgát. Sok a duma, az pedig az ember agyát el tudja téríteni. Persze az meg azért van általában, mert valamivel kompenzálni kell, hogy nincsen teljesítmény, hogy valami nem jó a rendszerben, jön a kommunikáció azonnal minden lehetséges fórumon. A játékosokkal el kell hitetni, hogy mindenre képesek, de ehhez kell önbizalom, játék, éles szituációk, meccsek. Ez most hiányzik. Sok minden nincs összhangban a sportágunkban.”

 

Hogy hol akad el a fiatal tehetségek karrierje? Pontosan ott, ahol gondolnánk.

 

„Én ezt úgy látom, hogy az U16-os korosztály a kulcs. Akkor kinyílik a szemük, addigra már néhány dolgot felépítettek, elkezdenek gondolkozni, hogy mi lesz érettségi után, megjelennek a lányok, a bulik, egyéb hobbik. És ezeket a gyerekeket gyakran olyan közeg veszi körül, hogy nagyon kevesen álmodoznak arról, hogy profi, vagy válogatott jégkorongozók legyenek. Ezzel szemben nekünk régen csak ez volt a célunk, láttunk benne rációt. Ma viszont túl sok a rossz példa. Teljesen jogosan kérdezhetik maguktól, hogy minek járjanak le heti minimum öt edzésre, ha aztán bekerülnek egy felnőtt csapatba, ahol aztán a padot koptatják. Támogatásról kell őket ilyenkor biztosítani, sokat beszélni velük, a szülőkkel, esetleg az iskolával. És játszatni őket. Nálunk a következő szezonban 17-18 éves srácok is szerepelnek, mert nincs mire várni. Connor McDavid miért lehetett már 19 évesen a világ egyik legjobbja? Óriási tehetség persze, de ő is megkapta azonnal a lehetőséget az NHL-ben, és készen állt rá. A magyar sportban 30 éves dogmák vannak, ezeket el kéne már hagyni. Elhiszem, hogy kényelmes, de nem vezet sehova. A mai fiatalokkal nagyon sokat kell foglalkozni.”

 

Persze mondhatjuk, hogy „a mai fiatalok…” Rengeteg inger éri őket, az okostelefonok folyamatosan lekötik a figyelmüket, mindenre azonnal kell reagálni, egyszerre történik minden, hogy maradna idejük a sportra? A fiatalok azonban mindig sok változás, inger, esemény övezte – talán csak annyi a különbség, hogy manapság másban szorulnak segítségre, mint régebben.

 

„Nekünk az a feladatunk, hogy amikor belépnek a csarnokba, akkor olyan érzés fogja el őket, hogy meg tudják fogalmazni, mit szeretnének. A mai fiatalok nem tudják megfogalmazni, mi az álmuk, ez a szerződések tárgyalásánál is kiderült. Nekem mindig volt rövid-, közép- és hosszútávú is, náluk is ezt szeretném látni. Merjenek célokat kijelölni, segítséget kérni, kérdezni!”

 

Az állandóan feltűnő eredménykényszerben Szuper gátat lát, nem pedig motivációt.

 

„Vannak olyan csapatok, amelyek azt hirdetik, mint mi, de mi meg is csináltuk. Magyarul máshol ugyanez volt a stratégia, fiatalokkal nekimenni a bajnokságnak, aztán lesz, ami lesz. Ott az lett, hogy előjött az eredménycentrikusság, gyorsan akartak nagy sikereket elérni, több lépcsőt kihagyva. Ilyen nem létezik, nem lehet folyamatokat siettetni, ez egy szép hosszú menet.”

 

A jó eredmények persze hatalmas motivációt jelentenek, a csapat pedig több vereséggel zárta a tavalyi szezont, mint győzelemmel.

 

„Előzetesen felkészítettük őket arra, hogy ez egy rögös, helyenként kellemetlen út lesz. Felvázoltunk nekik egy víziót, amihez ők is kellenek. Eleinte mindenkinek nehéz volt, főleg Godónak. Nyilván minden sportolóra, vagy edzőre igaz, hogy utál veszíteni, nála ez hatványozottan érvényes. És le a kalappal előtte, ahogy ő kezelte ezt a helyzetet, minden játékosnak segített, akár egyenként is. Aztán karácsonykor valami megváltozott, jöttek a pontok, nyertük a meccseket, mindenki felszabadultan játszott. Ennek is köszönhetően idén az edzőtábor utáni pihenő végén úgy jelentek meg a srácok, hogy közel voltak a top formájukhoz. Tavaly erről szó sem volt, sőt, általában a nyári szabadság alatt a többség elkényelmesedik. Ez is egy fontos lépés: a játékosok megértették, mi kell ahhoz, hogy végigbírják a szezont fizikálisan is, profibb lett a hozzáállásuk. Most nem kellett rámenni a kondira, vagy 0-ról indulni, a 2-3. héten már tudtunk taktikai elemeket gyakorolni, tavaly nagyjából másfél hónap után sikerült elkezdeni.”

 

Az első éves részcélt sikerült elérnie a csapatnak, de mi vár rájuk az idei szezonban?

 

„Azzal lennék elégedett az idény végén, ha látnám utána a következő három évet. Ebben a szezonban az is el fog dőlni, hogy amit mi csinálunk, annak van-e létjogosultsága. Szomorú kimondani, de továbbra is a túlélés az elsődleges cél. Sajnos amikor erre fókuszál az ember, az elvesz például a kreativitásból, hiszen minden erőt az életben maradásra kell fordítani. Szeretnénk biztonságot kialakítani, hogy az előrelépéssel, és ne a fenntartással kelljen foglalkoznunk. Ehhez kell a létesítmény, a Vasas-központ, a csapat, az utánpótlás, a liga, a szövetség, a támogatók, rengeteg a szürke folt. Ha minden működne, akkor ez egy jó üzleti vállalkozás is lehetne. De birkóztam már meg ennél nehezebb kihívásokkal, ez most egy hálás feladat.”

 

Forrás: origo.hu