Hogyan alakulnak ki a hokis ösztönök?

Legalább annyira hasznosak, mint Pókember pókösztönei, ráadásul ezek valósak is: van, aki szerint kellő gyakorlással bárki elsajátíthatja a jégkorongosok hatodik érzékét, mások azt mondják, nem való mindenkinek. Lássuk, mit gondol Ken Martel, az American Development Model technikai igazgatója.

 

Ken Martel több mint 25 éve foglalkozik a sportág fejlesztésén, edzői pályafutása során az utánpótlás szinte minden korosztályával dolgozott együtt és nem kis sikereket értek el. Az U18-assal és a junior nemzeti csapattal is négyszer indult a világbajnokságon, és mindkét csapat nyert aranyat, előbbi 2002-ben, utóbbi pedig 2004-ben. Emellett játékosként is megszerezte a bajnoki címet a Lake Superior State csapatával, 1988-ban.

Az ADM csapata arról kérdezte a tapasztalt szakembert, hogy hogyan mérhetjük fel utánpótláskorú gyermekeink hokis ösztöneit és hogyan segíthetünk a fejlesztésükben.

 

„Először is a gyerekek tudatosságát kell megfigyelnünk, különösen akkor, amikor náluk van a korong. Képesek lazán, felemelt fejjel végigvinni a pályán? Ez a készség az egyik legfontosabb a biztonságos játék szempontjából, hiszen csak így lehet elkerülni az ütközéseket.”

Az, hogy kialakult-e már a hokis ösztön, és aggódnunk kell-e, ha még nem, természetesen függ a gyerekek életkorától is.

 

„Az U12-es korosztályban sok játékosnak még formálódnak az érzékei, időt kell fordítani ezek finomítására. Ez azt jelenti, hogy olyan helyzetekbe kell őket hozni, amikor hozzáférnek a koronghoz, hogy ösztönözzük a megtartásához szükséges viselkedésformák gyakorlását (tudatosság, gyors döntéshozatal, a játék figyelemmel követése). Ahogy egyre kényelmesebben kezelik a korongot, úgy fejlődik a percepciós látóterük, így egyre többet vesznek észre környezetükből.”

 

Külső szemlélőként a gyerekek mozgásából következtethetünk arra, mennyire képesek figyelni a játékra. Ha gyakran fordítja oldalra a fejét egy játékos, az azt jelenti, folyamatosan szemmel tartja környezetét. „A gyerekek hajlamosak arra, hogy mereven bámulják a korongot, így könnyen elveszítik a fonalat, nem tudják, kik vannak körülöttük és mire számíthatnak. A hokis ösztön és IQ fejlesztésének alapja, hogy tudatosan figyeljük, hogy mi történik körülöttünk.”

 

Forrás: admkids.com