Farmcsapat-megállapodás született a MAC és KMH között

Partnert vált az újbudai csapat: az Erste ligás, az extraligás és a MAC utánpótlása között teljes lesz az átjárás. A két csapat vezetőedzője, Majoross Gergely és Gröschl Tamás nyilatkozott a jegkorongblog.hu-nak.

 

A KMH felkészülési mérkőzésein megjelentek a MAC játékosai is, nem véletlenül. Egy ideje szárnyra kapott a hír, és mostmár hivatalosan is bejelentették, hogy a két csapat együtt fog dolgozni.

 

Korábban a KMH csapata DVTK Jegesmedvékkel működött hasonlóképpen együtt, melynek eredményeként több miskolci játékos is a Tüskecsarnokban töltötte a szezont, Albert Tibor és Köllő Roland pedig át is szerződött. Szappanos Dávid pedig az Extraligában is szerepelt. A MAC pedig a Schiller-Vasas HC csapatával dolgozott együtt, náluk még nagyobb volt az átjárás.

 

A KMH – MAC együttműködésről a következőképpen nyilatkoztak a vezetőedzők:

„Idén a KMH Erste ligás csapatával kötünk megállapodást. Ennek megfelelően teljes lesz az átjárás a mi Tipsport ligás csapatunk és a KMH Erste ligás csapta között, illetve a KMH Erste ligás csapata és a mi utánpótlásunk között is. Azt hiszem, a fizikai közelségnek is köszönhetően talán szorosabban és széleskörűbben sikerül együtt dolgoznunk, hiszen az a tény, hogy az U20-as csapatunk, az Erste-csapat és a Tipsport-csapat is egy létesítményben van, nagyban megkönnyíti a dolgokat, legyen itt szó szakmai egyeztetésekről, a játékosok csapatok közti mozgásáról, vagy akár a játékosok részvételéről több csapat valamilyen foglalkozásain. Bízom abban, hogy ez olyan pluszt és játéklehetőséget biztosít minden játékosnak, ami a lehető legjobban szolgálja a fejlődésüket.” – Majoross Gergely

 

“A két csapat ugyanazon a jégen osztozik, nagyon egyszerű a logisztika, napi kapcsolatban tudunk lenni. Tudom a kollégákat is kérdésekkel bombázni. Úgy gondolom, hogy Kedves Richárd vagy éppen Lőczi Árpád új energiát tud hozni nekünk, míg az utánpótlásból például Tornyai Mátyással számolunk, nagyon elégedettnek voltunk vele eddig. Azokkal, akik megfordultak nálunk már az elmúlt időszakban, többé-kevésbé elégedettek voltunk. De ha élhetek egy kis kritikával, nem minden esetben láttuk, hogy mindent megtettek volna a csapatba kerülésért. A másik ilyen tétel a korong nélküli játék. Általánosságban az itt megfordult játékosok átlagon felüli szinten bántak a koronggal, azonban ez csak 10, maximum 20 százalékát jelenti egy mérkőzésnek. Minket a másik 80-90 százalék is érdekel, a korongtámogatás és a védekezés. Lesz tehát mit tanulnunk közösen. Közben remélem azt is, hogy a mi játékosaink között is akadnak olyanok, akik a Tipsport Ligában is kaphatnak esélyt, de erről szezon közben többet tudok majd mondani.” – Gröschl Tamás

 

Forrás: jegkorongblog.hu