Együttműködés a Fehérvári Titánok és a Győri ETO között

Történelmi pillanat ez a magyar jégkorong életében: most először írnak alá ilyen együttműködési megállapodást.  Az, hogy megnyílik a két klub közötti átjárás, az utánpótlás számára hatalmas lehetőséget jelent: juniorok, irány a felnőtt csapat!

 

“A Magyar Jégkorong Szövetség sportágfejlesztési stratégiájával összhangban együttműködési megállapodás jött létre a Fehérvár AV19 SC és a Győri ETO HC között, amely célja a következő három évben a fehérvári klub által újraindított Titánok-projekt közös fejlesztése, melynek része az Erste Liga csapat Győrben való szerepeltetése, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián pallérozódó fiatalok mellett immár a Győrben nevelkedő tehetségek fokozatos beépítése is.” – ez áll a fehérvári csapat közleményében.

 

A megállapodás célja egyrészt egy stabil, erős győri férfi csapat létrehozása, másrészt pedig a hazánkban még egyedülálló, de gazdaságilag és szakmailag előrelépést jelentő farmcsapat létrehozása.

 

A három éves együttműködés szakmai irányítását a Fehérvár AV19 SC végzi. Első évben a Titánok 12 mérkőzést fognak a 2019-ben átadásra kerülő Nemak Jégcsarnokban játszani, a második évben minden hazai meccsre Győrben kerül sor. A megállapodás szerint a harmadik évben az fehérvári együttes megjelenésében, megnevezésében is markánsan megjelenik a győri klub és megkezdődik a játékosok beépítése is.

 

A Fehérvári Titánok győri mérkőzéseire a Székesfehérváron váltott 2019/2020-as szezonbérletek érvényesek lesznek, a klub szurkolói számára pedig – előzetes regisztrációt követően – a győri klub díjmentes szurkolói buszokat biztosít a meccsekre.

 

Mit szólnak ehhez az érintett szakmai vezetők?

Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke: “A fehérvári hoki mindig is élen járt abban, hogy mindig valami újat hozzon a magyar jégkorongba, ma is ez történik meg: a győri és a fehérvári hoki egy együttműködési megállapodás keretében közös útra lép a jövőben az Erste Ligában szereplő csapat vonatkozásában. Fehérváron kerestük az utat gazdaságilag, szakmailag és a magyar hoki szempontjából is fenntartható és előremutató módon, hiszen ezzel biztosítani kívánjuk a Titánok-projekt további működtetését. Számunkra nagyon fontos, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiáról kinövő tehetségek, akikről a szakma úgy látja, hogy megvan bennük a lehetőség a helytállásra a felnőttek között, a juniorbajnokságok és az EBEL-keret közötti hasadékot képesek legyenek megugrani. A klub átalakulását követően 2015-ben újraélesztettük a Fehérvári Titánokat, úgy láttuk, érdemes folytatni a projektet, hiszen hiányzott az a láncszem, ami biztosítja a következő lépcsőfokot. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mi szolgálja igazán a fiatalok fejlődését, hogyan tudjuk belekényszeríteni őket abba a versenyhelyzetbe, ahol nem csak elvannak a langyos vízben.

 

A Magyar Jégkorong Szövetség vezetőivel beszélgetve nyilvánvalóvá vált, hogy bennük is van egy sportágfejlesztési gondolat, ami alapján olyan nagyvárosokba is kiterjesztik a jégkorongot, ahol az már korábban megvetette a lábát. Győrben régóta jelen van a hoki, alapjai Bartalis Józsefen keresztül visszavezethetők hozzánk, tehát az együttműködés jóval korábbról gyökerezik. Korábban nézelődtünk már más területeken, Budapesten is, hogy kialakítható-e ilyen együttműködés, ott nem találtunk ilyen lehetőséget. Fehérvári szempontból fontos, hogy olyan irányba menjünk, amire Magyarországon ebben a sportágban még nem volt példa. Ez egy olyan, farmcsapat-jellegű együttműködés, aminek végén önálló csapattal rendelkezik majd a győri klub, mi pedig képesek vagyunk a legjobb játékosainkat olyan együttesben szerepeltetni, ami szakmailag megfelel a mi elvárásainknak. Mi azt szeretnénk, ha ebbe az irányba fejlődne ez a gárda és ahogy a megállapodás is rögzíti, a szakmai irányítás Székesfehérváron marad, szép lassan a győri klubnál veszik majd kézbe a csapatot, de közös koncepció alapján működtetik majd. Ennek eredményeképpen nem csak a fehérvári jégkorong kap majd felkészült EBEL-játékosokat, hanem a magyar hoki is profitálhat ebből.”

 

Charles Wassen, a Győri ETO HC elnöke: “A Dana és Nemak szempontjából is nagyon fontos az, hogy be tudjuk fejezni az új jégcsarnokot és lehessen első osztályú csapat Győrben. A célunk az, hogy erős hokikultúrát építsünk Győrben, hasonlót ahhoz, ami Székesfehérváron van. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ez együttműködés elindult, fontos mérföldkő ez a győri hoki életében. A következő hónapban befejeződik a csarnok építése és fizikailag is elindulhat az együttműködés.”

 

Szabados Richárd, az Erste Liga alelnöke: „A 2019/2020-as szezont tíz csapattal indítjuk az Erste Ligában, hét magyarországi és három erdélyi együttes szerepel majd, eggyel kevesebb, mint tavaly, a Bécs másik ligában indul, a törzs viszont együtt marad. Kialakításra került egy csatlakozási rendszer, aminek az a célja, hogy az Erste ligás csapatok érdekeit védve és a magyar hoki érdekeit figyelembe véve szolgálja ki a klubokat és meghatározott feltételrendszert teremtsen. Üdvözöljük az együttműködést, hiszen a lényeg az, hogy be tudjuk kapcsolni a vidéki, csarnokkal ellátott helyszíneket. Célunk, hogy több helyszínen legyen jelen a jégkorong, tervezzük, hogy vidéki nagyvárosokba visszük a mérkőzéseket, hiszen Magyarországon nem csak ott van hoki, ahol Erste ligás csapat van. Célunk az is, hogy beépítsük az utánpótlásbázist a felnőtt jégkorongba és fejlesszük a fiatalokat. Győr városa és sportszerető közössége megérdemel egy ilyen együttműködést, reméljük, hogy a későbbiekben játékosokkal is segítenek Székesfehérvárnak és a válogatottnak. Kritikus az utánpótlás kérdésköre, szeretnénk, ha a bázis és a folyamatosan szűkülő keret minél profibb működést kapna, ez a farmcsapat-jellegű együttműködés egy jó döntés, az első lépés ebbe az irányba és reméljük, a későbbiekben több klub is ezen a vonalon halad majd.”

 

Szarvas Zoltán, a Győri ETO HC alelnöke: “Már dolgoztunk együtt Székesfehérvárral, 1997 és 1999 között, kettős igazolással sok fehérvári fiatal játszhatott itt. Komoly hokiélet volt városunkban, 500-700 néző látogatott ki egy-egy mérkőzésre először szabadtéren, majd sátorban, így ez a váltás nagyon fontos. Szeptemberre terveztük az átadást, egy kicsit csúszik a projekt, de bízom benne, hogy októberre minden kész lesz. 1500 néző fér majd be, akiket két LED-fallal és modern hangosítással várunk. Szeretnénk visszahozni a jégkorongot Győrbe, hiszen nagy űr van ezen a téren. Az utánpótlásunk jelenleg jó kezekben van, nekik is motiváció, hogy első osztályú csapathoz csatlakozhatnak.”

 

Szélig Viktor, a Fehérvár AV19 SC general managere: “A jégkorongban mindig is létezett olyan megállapodás, ahol kölcsönadtak egy-egy játékost más kluboknak, most pedig egy Erste Liga-csapat játszik másik helyen, idővel győri fiatalokat is beépítve. Ilyen együttműködésre még nem volt példa Magyarországon, kíváncsian várjuk, hogy mit ad ez hozzá a fehérvári és győri jégkoronghoz. Fehérváron az EBEL-csapat a fő termék és fontos, hogy a Titánok nem csak az EBEL-csapat árnyékában fognak szerepelni, egy olyan közönség előtt fognak játszani, ahol idővel meg tud szilárdulni a felnőtt jégkorong. Remélem, hogy a győri közönség nagy számban lesz kíváncsi a srácokra, hiába csak egy farmcsapatról van szó, egy fiatal edzői stábbal nagyon motiváltak abban, hogy sikeresek legyenek.”

 

Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője: “A többi Erste Ligában induló klubnál egy csapatot szerepeltetnek felnőtt bajnokságban, abba tudják fektetni minden energiájukat, ehhez képest Székesfehérváron az osztrák versenysorozatban szereplő együttes mellett mi a magyar bázisú bajnokságban is indítunk csapatot. Természetesen ez egy nehéz feladat, így érthető a menedzsment döntése, hogy a klub a hosszútávú fenntarthatóság érdekében együttműködésbe lépjen a Győri ETO HC-val, ahol egy remek, vadiúj jégcsarnok és modern infrastruktúra, ezzel együtt sok lehetőség várja majd a Titánokat. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy először fog az utóbbi évtizedek során felnőtt csapat szerepelni Győrben, ami reményeink szerint közönségcsalogató lesz a sportszeretők számára, a város pedig újra felkerülhet a hokitérképre. A szakmai irányítás Székesfehérváron marad, az elsődleges célunk továbbra is az, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiáról kinövő játékosoknak biztosítsunk felnőtt ligában való szereplést és lépcsőfokot az Erste Bank Eishockey Liga és az utánpótlás között, emellett pedig a győri igazán tehetséges játékosoknak is lehet egy perspektíva a Titánok csapatába való bejutás. Ezzel az együttműködéssel egy kicsit nagyobb lesz a versenyhelyzet azutánpótláskorú játékosok között, ami mindenképpen jót tesz az akadémián nevelkedő fiataloknak. A szakmai stábnak az a célja, hogy akár Győrben, akár Székesfehérváron, sikeres lehessen a Fehérvári Titánok együttese.”

 

Forrás: jégkorongblog