Az U8 és U10 közötti váltás

Akár egy új tanév kezdetekor – vagy egy még nagyobb ugrásnál, például az általános iskolától a középiskoláig -, a jégkorongban szintén bizonyos fokú várakozás, izgatottság és az ismeretlentől való félelem előzi meg a feljebb lépést. Az U8-as korosztályból átkerülni az U10-esbe egy folyamat része, mégis érdemes odafigyelni, hogyan veszi gyermekünk a váltást. Dan Jablonic az USA Hockey amerikai fejlesztési modelljének regionális menedzsere jó tanácsokkal látta el az admkids.hu olvasóit, ezeket hoztuk el nektek.

 

Ugyanúgy, mint eddig

Azt gondoljuk, hogy minél idősebbek a gyerekek, annál nehezebb a sportolás, de ez az U10-es korosztályra pont nem igaz.

 

„Ha a játékosok és a szülők szemszögéből nézzük, ami U8-ban jó volt, az U10-ben is jó” – mondta Jablonic. „Továbbra is fontos elem a szórakozás!”

 

A szakember arra biztatja az edzőket, hogy folytassák a kis pályás edzéseket az U10-es csapatoknál is – ezzel megerősíti előbbi állítását, miszerint, ha valami működik 8 év alatt, az a következő szinten is működni fog.

 

„Ha megnézzük Svédországot vagy Finnországot, láthatjuk, hogy a fiatalok sokszor csak a pálya hatodán játszanak. Lenyűgöző! Mert mi is történik ilyenkor játék közben? Passzolás, reagálás, gyors döntéshozatal…”

 

Fejben is ott kell lenni

A folyamatos és gyors gondolkodás ugyanannyira fontos, mint a játék fizikai oldala. Félpályán rá vannak kényszerítve erre a sportolók. Ha azonban teljes pályán játszunk, könnyebben elveszítik a fókuszt. Fontos, hogy ilyenkor is koncentrálni tudjanak és tisztában legyenek a környezetükkel, anélkül, hogy folyton a korongot néznék!

 

„A gyerekek kognitív oldala még más 8 évesen, mint 10 év körül, ekkor kezd ugyanis kifejlődni az a tértudat, amire játék közben szükség van” – magyarázta Jablonic.

 

Korong nélkül

Nem minden a korong körül forog, a fejlődés nagy része egészen máshol történik. Egy hokis négy féle módon viszonyulhat a koronghoz:

„Vagy támadsz vele, vagy a csapattársad támogatod, aki ezt teszi” – mondta Jablonic. „Vagy véded a korongot, vagy a támadótól távolabb védekezel.”

 

Lehet, hogy az U8-as csapatban még nem voltak ennyire tiszták a feladatok és szerepek, de az U10-es korosztályban már ki kell ennek alakulnia. Ahogy azt is ebben a korban tanuljuk meg, hogyan nyerhetünk csatát szemtől szemben, és hogyan irányíthatjuk jól a korongot.

 

Szabad hibázni

Végül, de nem utolsó sorban: habár a szakember szerint minden egyes lépésnek egy jobb technika felé kell haladnia, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet hibázni.

 

„Egy ideális környezetben éppen annyi a kihívás, amennyit a gyerekek kezelni tudnak. Nem baj, ha kicsit kaotikus a helyzet. A tanulás mindig kaotikus. És az sem baj, ha nem sikerül minden kihívást teljesíteni.”

 

Minden játékosnak teret kell adni a képességek elsajátításához, és az olyan módszerekbe való beleragadás, mint amilyenek például a büntetők, elveszik a lehetőséget erre. Nem kell mindig minden szabályt betartani gyakorlás során!

 

Ne feledd: akárcsak egy első iskolai napon, ez is csak egy első lépés egy hosszú úton.

 

Forrás: admkids.com