Az a lényeg, hogy szeressék meg a jégkorongot
Kicsit mindenhol máshogy csinálják, de a cél végső soron ugyanaz: az első edzéseknél a legfontosabb, hogy élvezzék a jeget és a játékot a gyerekek. A tehetség úgyis a későbbiekben fog kibontakozni.
Edzőkkel beszélgettünk arról, hogy miből állnak és mennyire számítanak az első lépések. Marton Tibor (MAC Budapest), Tejfalussy Béla (Jégkert SE) és Bedő Botond (Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia) válaszolt kérdéseinkre.
„Valahol el kell kezdeni. Vannak klubok, ahol korisuli vagy -tanfolyam is működik, ide maguktól jöhetnek a vállalkozó szellemű gyerekek, de a legtöbb klubhoz óvodák és iskolák járnak szervezett korcsolyaoktatásra” – indított Marton Tibor. Elmondása szerint a legtöbb helyen a szupermini (U8) edzéseknek nincs alsó korhatára, vagy képzettségi előfeltétele, így ezeken részt vehet minden nyolc évnél fiatalabb lány és fiú.
„Gyakran kérdezik, baj-e, hogy a gyerek nem tud korizni. Nos: nem az” – mondja Marton. Majd hozzáteszi: „lehet, hogy az eleje nehéz, de kell egy kis türelem, és ha megvan, mindenki gyorsan fog fejlődni. Mi több: vidám környezetben.” Az edző elmesélte, a MAC-nál az U8-as korcsoportban különböző „előéletű” lányok és fiúk edzenek – négyévestől hétévesig, kicsik, nagyok, régóta korcsolyázók, kevésbé felkészültek –, ami teljesen természetes. A foglalkozások csoportbontásban zajlanak, a képességi szintekhez igazítva, és mindenki a számára legfontosabb fejlesztő feladatokat csinálja, sokszor játékos formában. Gyakran alkalmaznak köredzéseket is, amikor a kialakított csapatok cserélődnek az állomások között. „A lényeg és a hangsúly a sportág megszerettetésén, a pozitív élmények megszerzésén van” – szögezte le Marton Tibor.
A Jégkert SE rendszeresen komoly toborzást folytat a budai óvodákban. Tejfalussy Bélától, az egykori kiváló játékvezetőtől – aki immár tizenkét éve edzi a kicsiket a Széna téren – megtudtuk: hozzávetőleg harminc intézménnyel vannak kapcsolataik, ahova rendszeresen eljárnak. Ennek is megvan a maga koreográfiája. Elvisznek magukkal egy hokibábot teljes szerelésben, kiteszik a bejárathoz, erre aztán felfigyelnek a szülők és a gyerekek. A bábu a pályán is kint van, és mindig azzal kezdik, hogy beöltöztetik a gyerekeket, fejvédőt, lábszárvédőt, kesztyűt kapnak, ez eleve nagyon tetszik nekik. Utána jöhet a korcsolyázás az alapoktól. Tipegni kacsajárásban a szőnyegen, jégre menni, tolni a kockát vagy a pingvint. A negyedik-ötödik alkalommal csúsznak a gyerekek először. A kezdő csoportot Keltetőnek nevezik a Jégkertnél, négy-hat éves aprók korcsolyáznak egy idő után pályahosszan, hamarosan botot kapnak, tanulják a rendes test- és ütőtartást.
„Fontos, hogy a legelejétől legyenek játékos elemek. Hancúrozhassanak, csúszhassanak-mászhassanak” – mondja Tejfalussy Béla. Ezért sok az ilyen típusú gyakorlat, a kicsiknél és a nagyobbaknál is, U8-ban vagy U10-ben. Az elején a gyakorlatok hetven százaléka a korcsolyázásról szól, de hamar kapnak ütőt a kicsik, tolják a korongot, próbálják vezetni. Amint lehet, meccseket is játszhatnak. Már U8-ban is három a három ellen, kapussal. Mindez nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek is tetszik, nem gyakori, hogy valaki a korai szakaszban lemorzsolódna.
Tejfalussy Béláék igyekeznek egyénileg is foglalkozni mindenkivel. Akár már öt-hat edzés után is látszik, ha valaki kimagaslóan jól mozog a jégen, de szó nincs róla, hogy akiben kevésbé tűnne fel a tehetség, azt eltanácsolnák. Ragyogó amatőr lehet bárkiből. Egy apró gond van: hiába jelzik, hogy négy-nyolc évesekkel érdemes kezdeni, megesik, hogy később jönnek a gyerekek, ám a Jégkert SE csak a mini korosztályig foglalkozik a srácokkal. Itt jön jól az együttműködés a Kanadai Magyar Hokiklubbal, ha ígéretes a palánta, de már nem aprócska, ott folytathatja.
A Társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszere sokat segített, mondja az edző. Akit leigazolnak – amit ötéves kortól lehet –, az szinte teljes felszerelést kap, csak a botot és a korcsolyát kell megvenniük a szülőknek. A szuperminiben, majd a miniben jön az igazi versengés. Az edzések ott úgy néznek ki, hogy húsz perc melegítés, azaz bekorcsolyázás – kanyarok, fékezés, minden –, majd további gyakorlatok, utána játék, az utolsó húsz perc erről szól. Nagy a harc a csapatba kerülésért, de egy fix: ha torna van bárhol, mindenki játszik, ez alapelv.
Tejfalussy Béla az elmúlt évek alatt jópár kedves történetet gyűjtött össze. Az egyik növendéke például bárhogy kérlelte őt az edző, nem nézett fel korongvezetés közben, majd egyszer csak megállt, hagyta a korongot tovább csúszni és elkezdte a mennyezetet vizsgálni. Másik alkalommal azt az utasítást kapták a gyerekek, hogy tegyék a botokat a jégre, amikor is egyikük nem az ütő tollát tette le, hanem az egészet úgy, ahogy volt. Ezek persze csak színes kis sztorik, ami számít, az, hogy mindenki érezze jól magát. És szerencsére egyre több kissrác és lányka érzi jól magát. „A szapporói jégkorong világbajnokságtól vártuk, hogy fellendülés lesz, de hiába, a krakkói és szentpétervári vb ellenben meghozta azt” – a hetven felé közelítő, sokat tapasztalt mesternek ez a tapasztalata.
Hasonló a véleménye Bedő Botondnak is, aki Székesfehérváron foglalkozik kisebbekkel. Ő is ugyanazt mondja, amit kollégái: mindennek a veleje, hogy hogyan szerettetik meg a gyerekekkel a sportot. „Lényeges, hogy ne az eredményre, a győzelemre hajtsunk, hanem játékos gyakorlatokat vezényeljünk, hogy észre se vegyék, ahogyan fejlődnek korcsolyázásban, stabilitásban.” A fiatal edzőnek nyolc év után az a meggyőződése, hogy ötéves kor környékén érdemes kezdeni a hokisulit. Bedő Botond szerint a gyerekek egy év után már koordináltan és magabiztosan mozognak ahhoz, hogy ütőt lehessen adni a kezükbe. A fehérvári Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia hokisuli-tanfolyama, amit évente kétszer indítanak, októberi és január végi kezdéssel, összesen tizenöt alkalmat foglal magába. Az első tíz az alapokról szól, két lábon csúszni, egy lábon, váltott lábon, majd az utolsó öt edzésen már ütőt kapnak, a legutolsón pedig jöhet a meccs.
A magyar jégkorong e kiemelkedő klubjánál hirdetni sem kell a lehetőséget, jönnek a szülők és a gyerekek, ötvenen-hatvanan tanfolyamonként. Velük pedig közel 50 százalékos aránnyal tudnak tovább dolgozni. Akik kevésbé bizonyulnak ügyeseknek, azoktól – jegyzi meg Bedő Botond – azt szokták kérni, hogy jöjjenek el még egyszer a tanfolyamra. Sokan megteszik, és érdemes, hiszen akadnak, akik testileg, fizikailag, szellemileg lassabban érnek. Itt ráadásul tényleg nem az még a kérdés, hogy kiből lesz EBEL-játékos. Olyan ember nincs, aki ezt ebben a korban látná. Maga a sport a legfontosabb. Az, hogy mozogjon a gyerek, és érezze jól magát. Minden más a lehetséges plusz.
