A túlzott versengés káros a gyerekek mentális egészségére

Minek kell elsőbbséget élveznie: a tehetséggondozásnak vagy a részvétel dicséretének? Mikor kell hagyni, hogy a szórakozás háttérbe szoruljon a versengés mögött? John Sharry, a gyerekek lelkének szakértője válaszolt egy aggódó szülő levelére, mindannyiunknak.

„Nem tudom, hogyan kezeljem a saját haragomat és azt a végtelen fájdalmat, amikor sírni látom, mert azt gondolja, nem elég jó” – hangzott a levél. Az elkeseredés abból fakadt, hogy az aggódó anyuka kisfia végig a kispadon ült egy U12-es meccs alatt. A szülők haragudtak az edzőre, mert úgy gondolták, kizárja gyermeküket a sportból, a csapatból.

Sharry szerint ez egy nagyon gyakori szituáció. Minden utánpótlás-edző szembesül előbb-utóbb a dilemmával, hogy mit részesítsen előnyben: a tehetségeket, akik miatt a csapat nagyobb eséllyel nyer, vagy az egyenlő játékidőt és bánásmódot, ami lehet, hogy kudarchoz vezet, de legalább szórakoztató?

„A cél, hogy minél több mindenkit, minél jobban bevonjunk, persze a saját szintjén” – mondta Sharry.

Azzal, hogy az edzők kizárólag a kiemelkedően jó utánpótlás sportolókra koncentrálnak, azt kockáztatják, hogy elsiklanak néhány későn érő sztár fölött. „A túlzott kompetitivitás káros a gyerekek mentális egészségére. Némi versengés jót tesz, segít motiváltnak és fókuszáltnak maradni, de a túl sok ilyen helyzet problémákat okoz. A kevésbé sportos gyerekekben szorongást szül, ha hátramaradnak és nem támogathatják a csapat sikerét, és nem érzik fontosnak magukat. Azonban az éljátékosoknak is gondot okozhat a túlzott versengés, hiszen folyamatosan teljesíteniük kell, ez pedig hatalmas nyomást helyez rájuk.

„A sportból adódó tartós mentális egészségügyi előnyök maximális kihasználásához a szórakozásnak, az összetartozásnak és a közös munkának kell előtérbe kerülnie.”

Egyik gyereket sem szabad kizárni és a pálya szélén hagyni. Ebben a korban a legfontosabb, hogy fejlesszük az önbizalmukat és a testtudatukat, miközben jól érzik magukat az edzéseken. Nagyon sok gyerek leül a TV elé Xbox-ozni iskola után, ahelyett, hogy mozogna, ez pedig hosszú távon egészségügyi problémákhoz vezet. Mindent meg kell tehát tennünk azért, hogy gyermekünk szeressen sportolni.

Későn érő csillagok

Mindenki más és más ütemben fejlődik, és ha az edzők csak azokkal a gyerekekkel foglalkoznak, akik korábban érnek, azzal elveszik a lehetőséget a fejlődésre azoktól, akik később. Lehet, hogy valamelyik csapattag 12 éves korában még túl pici ahhoz, hogy érvényesülni tudjon, de két-három évvel később már utoléri a többieket és igazi tehetséget csillogtat meg.

„Az elkötelezettség és a jelenlét mindennél fontosabb. Megjutalmazhatjuk azokat a gyerekeket, akik nem késnek el és lelkesen csinálják végig az edzést, azzal, hogy a következő meccsen kezdőjátékosok lehetnek. Még akkor is, ha nem ők a legjobbak” – tanácsolta Eoghan Hannigan, profi evezős. „A sporttörténelem tele van olyan alakokkal, akik fiatal korukban nem voltak kiemelkedően jók, de kemény munkával felküzdötték magukat az elitbe.”

Sok szülő a feladás határáig üldözi gyermekét, azzal, hogy mindig a legjobbat várja el tőle. Valójában azonban nem lehet mindenki elit jégkorongozó, nem kerülhet be minden kis hokis az NHL-be. Ezt el kell fogadni.

Egyensúly

Damien Ivory, a 14 éven aluli focicsapat edzője szerint mindig a fejlődésre kell összpontosítani, nem pedig a győzelemre. „Ha így állunk hozzá, előbb-utóbb győzni is fogunk, de nem ez a lényeg. Meg kell találni az egyensúlyt. Ahogy a gyerekek nőnek, úgy kell megtanulniuk megbirkózni a veszteséggel és a győzelemmel is. Meg kell tapasztalniuk a valódi versenyhelyzeteket.”

Hozzá kell tennünk, hogy nem minden gyermeknek való a csapatsport. Különösen azoknak nem tesz jót, akik többet ülnek a pálya szélén, mint amennyit játszanak. Az egyéni sportok is tökéletesek a fizikai és mentális egészség megőrzéséhez, a lényeg, hogy a gyerekek szívesen mozogjanak!

Forrás: irishtimes.com