A Szövetség szeme a gyerekeken

Az MJSZ fejlesztési igazgatója az óbudai U8-as 5-5 elleni torna végén kifejezetten elégedett volt a gyerekek teljesítményével, és tisztán látja a fejlődés útját.

 

Jim Brithén, a Magyar Jégkorong Szövetség fejlesztésekért felelős igazgatója pozitívan látja az utánpótlásnevelés előrelépéseit, miután saját szemével is megnézte az óbudai U8-asok 5-5 elleni egyik tornáját.

A fiatalok esetében a legfontosabbnak azt tartja, hogy „hagyjuk őket játszani”. Ezért is támogatja a gyerekek kisebb csapatokra bontva játszanak, annak érdekében, hogy többet mozoghassanak a jégen.

 

Azt is kiemelte továbbá, hogy ebben a korban a játék szeretete mellett a technikák pontos elsajátítására is nagy hangsúlyt kell fektetni. Fontos, hogy az edzők pozitívan, sok építő jellegű visszajelzéssel terelgessék a játékosokat.

 

Úgy látja, az U8-ashoz hasonlóan a fiatal korosztályoknál az edzések legkevesebb 85-90 százalékában a képességfejlesztésre kell helyezni a hangsúlyt, 10-15 százalékában pedig a játékot, a jégkorong megértését és az egyéni taktikai képességeket kell erősíteni.

 

Brithén zárószavaiból pedig könnyen kiolvasható, hogy gyermekeink a legjobb kezek irányítása alatt vannak a magyar jégkorongban.

 

„Mi, felnőttek, azért csináljuk, mert imádjuk a fantasztikus játékunkat és szeretnénk, ha a fejlesztés és az oktatás a lehető legjobb szórakozás és a legideálisabb lenne. A gyerekekért tesszük!”

 

Forrás: http://bit.ly/2Gp6XYm