Miért nem a legjobb 10 éves hokisokból lesznek a legjobb felnőtt játékosok?

Az ifjúsági jégkorongban (és általában minden sportban) újra és újra felmerül ugyanaz a kérdés: ha most ennyire kiemelkedő egy gyerek, akkor miért nem látjuk viszont a legnagyobbak között 18–20 éves korában? És fordítva: ha most nem ő a legerősebb, van esélye később?

A sporttudomány válasza meglehetősen egyértelmű: a 9–11 éves korban lévő gyerekek teljesítménye gyenge előrejelzője a felnőttkori sportolói szintnek. Ennek oka nem egyetlen tényező, hanem több, egymással összefüggő fejlődési mechanizmus.

A relatív életkor hatása: amikor az évszám torzít

Az egyik legjobban kutatott jelenség az ún. “relatív életkor hatás”. Ennek lényege, hogy az azonos korosztályba sorolt gyerekek között akár közel egy év korkülönbség is lehet: egy januárban született U10-es játékos biológiailag jóval érettebb lehet, mint egy novemberi születésű társa.

Számos nemzetközi kutatás (Cobley és mtsai., Sports Medicine) kimutatta, hogy az utánpótlás-válogatottakban, és az akadémiákon felülreprezentáltak az év első felében született gyerekek. Ez azonban nem azért van, mert tehetségesebbek lennének, hanem mert ideiglenesen előrébb járnak a testi fejlődésben. Ahogy a növekedés kiegyenlítődik, ez az előny eltűnik – de addigra sok döntés már megszületik.

A korai fizikai előny nem egyenlő a hosszú távú sikerrel

10 éves korban a „legjobbak” gyakran gyorsabbak, erősebbek, és bátrabbak az ütközésekben. Ez azonban sokszor nem az edzések komolyan vétele vagy kivételes képességek miatt van, hanem egyszerű biológiai érés. A gond ott kezdődik, hogy a rendszer megerősíti ezt az ideiglenes előnyt, a nagyobb edzői figyelemmel, a több jégidővel és a fontosabb szerepek kiosztásával.

Ezzel párhuzamosan azok a gyerekek, akik később érnek, kevesebb lehetőséget kapnak, miközben hosszú távon akár nagyobb fejlődési potenciállal rendelkeznének. Pedig a kutatások szerint a felnőtt elit sportolók között feltűnően sok az egykori „átlagos” vagy későn kibontakozó játékos.

A későn érés előnyei: amit gyerekkorban nem látunk

A később érő sportolók gyakran kénytelenek más eszközökhöz nyúlni: jobban olvassák a játékot, pontosabban döntenek, technikailag kifinomultabbá válnak, mentálisan pedig ellenállóbbak lesznek, hiszen így érhetik utol kiemelkedőbb társaikat.

Kutatások szerint ezek a játékosok jobban alkalmazkodnak a serdülőkori változásokhoz, és felnőttkorban stabilabb teljesítményt nyújtanak. Míg a korán érő gyerekek gyakran „utolérve” érzik magukat, a később érők hozzászoknak a fejlődéshez.

A növekedési ugrás: amikor ideiglenesen minden romlik

A pubertáskori növekedési ugrás szinte minden sportolót érint, de nem egyformán. Ilyenkor romlik a koordináció, nő a sérüléskockázat, megváltoznak a mozgásminták és időlegesen visszaeshet a teljesítmény.

Ez különösen nehéz azoknak, akik korábban domináltak a jégen. A sportorvosi és edzéselméleti kutatások (Lloyd & Oliver, Youth Physical Development) hangsúlyozzák: ez az időszak nem visszaesés, hanem átmenet, amely türelmet és adaptált terhelést igényel.

Mi számít valódi fejlődésnek 10 éves korban?

Ebben az életkorban a szakemberek szerint nem az eredményesség, hanem a fejlődési minőség a kulcs. Fontos mutatók például:

  • a tanulási gyorsaság,
  • a hibákhoz való viszony,
  • a döntéshozatal jégen,
  • a mozgáskoordináció,
  • a játék iránti belső motiváció.

Ezek azok az elemek, amelyek nem mindig látványosak, de hosszú távon meghatározzák, kiből lesz fejlődőképes sportoló.

Szülőként mit érdemes mindebből hazavinni?

A legfontosabb talán az, hogy ne a jelenlegi rangsorokban gondolkodjunk. A korai címkézés beszűkíti a lehetőségeket és felesleges nyomást helyez a gyerekekre.

A jégkorongban való fejlődés hosszú út. Azok jutnak messzire, akik képesek alkalmazkodni, meg tudják élni a hullámvölgyeket, és nem égnek ki túl korán.

Források

  1. Cobley, S., Baker, J., Wattie, N., McKenna, J. (2009)
    Annual age-grouping and athlete development: A meta-analytical review of relative age effects in sport, Sports Medicine, 39(3), 235–256.
  2. Vaeyens, R., Lenoir, M., Williams, A. M., Philippaerts, R. M. (2008)
    Talent identification and development programmes in sport: Current models and future directions, Sports Medicine, 38(9), 703–714.
  3. Güllich, A. (2014)
    Selection, de-selection and progression in German football talent promotion,  European Journal of Sport Science, 14(6), 530–537.
  4. Côté, J., Baker, J., Abernethy, B. (2007)
    Practice and play in the development of sport expertise, Handbook of Sport Psychology (3rd ed.)
  5. Lloyd, R. S., Oliver, J. L. (2012)
    The Youth Physical Development Model: A new approach to long-term athletic development, Strength & Conditioning Journal, 34(3), 61–72.
  6. Malina, R. M., Bouchard, C., Bar-Or, O. (2004)
    Growth, maturation, and physical activity, Human Kinetics.