Mit üzenünk a lelátóról?
Minden meccsen, és sokszor az edzések alatt is ott fagyoskodunk a lelátón, hogy támogassuk a sportoló gyerekeket, azonban a jó szándék rosszul is elsülhet, ha nem ügyelünk testbeszédünkre. Gordon MacLelland, a “Working with Parents in Sport” projekt alapítójának a szülők metakommunikációjáról szóló cikke a sportorvos.hu oldalán jelent meg.
A metakommunikáció „kommunikáció a kommunikációról.” Ide tartozik a mimika, a testtartás, a gesztikuláció, a hangszín és sok más egyéb, mely eszközöket tudatosan vagy tudat alatt használunk mindennapi kommunikációnk során. Amikor a pálya széléről üzeneteket közvetítünk a gyerekünk számára, hiába mosolygunk, ha testtartásunk elárulja, hogy feszültek, idegesek, esetleg csalódottak vagy dühösek vagyunk.
Fotó: sportorvos.hu
„Sajnos túl könnyű hibázni, lenézni a földre, vagy a fejünket a kezünkbe temetni vagy a szemünket forgatni egy kisebb-nagyobb hiba láttán” – írta Gordon MacLelland. „A gyerekek nagyon ügyesen értelmezik a testbeszédet, figyelnek minket és erre fel kell készülnünk. A pálya szélén, amikor a gyermekeink ránk néznek egy pillanatra a játék hevében, azt kell, hogy lássák, hogy pozitív és támogató magatartást tanúsítunk és sugározzuk, hogy velük vagyunk lélekben.”
Persze, mi is izgulunk, ha egy meccs szoros, és tele vagyunk feszültséggel, ha azt látjuk, gyermekünknek nem megy jól a játék, ilyenkor nehezebb odafigyelni arra, hogy mi ül ki az arcunkra. Azt már megtanultuk, hogy bekiabálni nem érdemes, a bíróval és az ellenféllel pedig tisztelettel beszélünk, de mire figyeljünk metakommunikációs szinten?
1. „A gesztikulációnkat tudatosan a tapsolásra és a csapattársaik bíztatására használjuk akkor is, ha inkább ujjal mutogatnánk vagy a fejünket a tenyerünkbe temetnénk.
2. A komor, homlokráncolós, aggódó, mérges vagy nagy ritkán undorodást kifejező arckifejezésünket elfedhetjük gyermekünk iránt táplált pozitív érzésekkel, hogy inkább vidámságot közvetítsünk.
3. Egy laza testtartás is pozitív energiát tud közvetíteni, ha lehet, kerüljük el a keresztezett karokat és a fel-alá mászkálást a pálya szélén.”
Gonzalo Facello fotója a Pexels oldaláról
Készülj fel a nehéz helyzetekre, gondold ki előre, hogyan reagálsz majd, hogy megkönnyítsd a gyerekeknek a kudarc feldolgozását! A meccs után pedig kérdezd őket arról, mit gondolnak, mit éreznek, de hagyd, hogy ők irányítsák a beszélgetést! Ha nem úgy sikerült valami, ahogy szerettük volna, támogatásra van szükségük, figyeljünk rá, hogy ne csak szavakkal, hanem non-verbálisan is azt jelezzük: ott vagyunk nekik!
Forrás: https://sportorvos.hu/testbeszed_gyermeksport/
