U14-U15: ELŐRE GONDOLKODIK AZ MJSZ

Az MJSZ ugyan az U16-os korosztálynál húzta meg a vonalat a válogatottaknál, mégis nagy figyelmet fordít a fiatalok fejlesztésére és versenyeztetésére. Az U14-es és az U15-ös korcsoportok számára három-három összetartást szervez a nemzetközi tornák mellett.

 

Az U15-ösök közül 75, az U14-esektől pedig 90 fiatal tehetség számára biztosított a hely a programban, ahol elsajátíthatják az MJSZ filozófiáját, megismerhetik a fejlesztési rendszerét, ami a továbbiakban a magyar jégkorong iránymutatója lesz.

 

Az összetartások november, december és február első felében zajlanak (a részletes program lejjebb olvasható). Ezen felül az U14-es csapat részt vesz az áprilisi World Select tornán is San Sebastianban, az U15-ösök pedig Rigában mutatják meg, mit tudnak.

 

A szövetség célja, egy stabil és profi válogatott kinevelése. Nem csak a játékosok, de a szakemberek fejlesztésére is hangsúlyt fektet, annak érdekében, hogy a jégkorong-piramis elit képzése megbízható kezekben legyen.

 

A két csapat edzőinek kiválasztása a nemzetközi tornákon történik az éves mentor- és szakmai értékelés alapján. Jim Brithén mindkét korosztály szakmai felelős, Darryl Easson és Svasznek Bence az U14-esek mentoredzői, Várady Csaba pedig a kapusok trénere. Vas Márton és Marok Fiser az U15-ös mentoredző, Bán Károly pedig a kapusokat fejleszti. Munkájukat segédedzők támogatják. A csapatvezetők Gebora Zita (U15) és Kupai Nikolett (U14).

 

A részletes program:

 

U14:

 

november 2-3-4. (érkezés 1-én este) – Kaposvár

december 7-8-9. – Óbuda

február 1-2-3. – nincs még helyszín

április 27-28-29. (felkészülés) – nincs még helyszín

április 30. – május 4. (World Select, San Sebastian)

 

U15:

 

november 2-3-4. (érkezés 1-én este) – Sátoraljaújhely

december 7-8-9. – Jászberény

február 1-2-3. – nincs még helyszín

február 6-10. – Olaszország NNT

április 12-13-14. (felkészülés) – nincs még helyszín

április 18-23. – Riga

 

 

Forrás: https://www.jegkorongszovetseg.hu/u14-u15-kialakult-a-program